2025. december 23. - Viktória

Éjjel csak a felnőttek olvastak

Több mint hatszáz diák, tanár és szülő vett részt azon a 24 órás felolvasáson, amelyet a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tervezett átalakítása ellen rendeztek péntek délutántól szombat délutánig Budapesten.
2007. március 10. szombat 20:55 - Hírextra

A terézvárosi önkormányzat az elképzelések szerint három kerületi iskolát vonna össze két épületbe. A Lovag utcai Általános Iskola már biztos, hogy megszűnik. Az ott tanuló 250 diákot költöztetik majd át a Vörösmartyba, amely a Bajza utcai Általános Iskolával közös irányítás alá kerül, legalábbis a tervek szerint. Végleges döntést március 22-re ígért az önkormányzat - mondta Takács Orsolya, az akciót szervező iskola igazgatónője.

A 24 órás felolvasás péntek délután háromkor kezdődött az iskola kápolnájában. A megnyitón a Vörösmarty-család három leszármazottja, illetve Faludy György özvegye is jelen volt, de a VI. kerületi önkormányzat alpolgármestere, Rabin László is ellátogatott a helyszínre. A jelenlegi és egykori diákok, pedagógusok és szülők péntek délután háromtól szombat délután háromig szavalták Vörösmarty Mihály műveit ismert művészek - köztük Tímár Andor és Orosz Helga - közreműködésével. Az akcióban az iskola 268 diákjának többsége részt vett, de csak este nyolcig. Az éjjeli versolvasást csak néhány kitartó pedagógus és szülő vállalta; éjfélkor összesen 23-an voltak - mondta Takács Orsolya.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskolát - és a Lovag utcai Általános Iskolát is - még a Skót Misszó alapította, amely több mint 150 évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon. Az iskola főleg arról ismert, hogy felvállalta a hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyerekek oktatását.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását