Botokkal verték az idős férfit a gyerekek, hogy kirabolhassák
Két gyermekkorú és 14. életévét már betöltött társuk támadt rá 7-én 19:40 óra körüli időben Barcson egy 56 éves helybeli férfira, hogy megszerezzék a férfi értékeit.
2007. március 9. péntek 20:46 - Hírextra
A fiatalok az este folyamán egy borozónál figyeltek fel áldozatukra, akitől 20 forintot kértek, amit a férfi azzal hárított el, hogy csak ezresek vannak nála és nem tud aprót adni. A hallottak alapján vérszemet kaptak a fiatalok és elhatározták, hogy megszerzik az idős férfi pénzét. Amíg a férfi a kocsmában tartózkodott és kerékpárját a rajta lévő táskájával őrizetlenül hagyta, az egyik fiatal elemelt a táskájából egy zacskót, amelyben azonban csak a férfi iratai voltak.
Mivel akciójuk nem hozta meg a várt eredményt elhatározták, hogy amint a férfi kijön a kocsmából 11 éves társuk elmondja neki, hogy ő vitte el az iratait és elcsalja őt egy kivilágítatlan területre, ahol együtt erőszakkal elveszik majd a pénzét.
A fiataloknak sikerült a férfit egy közeli parkos területre csalniuk, akire mindhárman botokkal rátámadtak. A férfi a több percig tartó támadást a nála lévő pumpával el tudta hárítani és kerékpárjára felülve a helyszínről elmenekült, miközben a fiatalok folyamatosan botokkal ütötték őt. A rablási kísérlet után a gyermekek kudarcélményüket azzal próbálták meg enyhíteni, hogy több kilogramm rézvezetéket loptak egy tároló helyiségből, de balszerencséjükre mikor hazafelé tartottak meglátta őket a megtámadott férfi és annak rokonsága. Az akkor már nem oly bátor fiúk az egyik kerékpárjukat - melyet akkor este loptak - és a rajta lévő lopott vezetéket hátrahagyva egy kerékpáron elmenekültek.
Forrás: Somogy MRFK
Kis segítség: -Botokkal verték az idős férfit
-rézvezetéket loptak
-egyik kerékpárjukat - melyet akkor este loptak