A Gyulai-család saját rendezésben, önálló finanszírozással kívánja megvalósítani a viadalt, az eseményen a fiatal magyar atlétáknak is hangsúlyos szerepet szán, sőt a családoknak, amatőr sportolóknak is versenyzési lehetőséget szeretne biztosítani. Tavaly december 5-én adta be először a versenykiírást és az engedélyezésére a kérelmet a MASZ-hoz, de az engedélyt azóta sem kapta meg.
Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke "egy elnökségi döntésre hivatkozva, és a Sporttörvényt sajátságos módon értelmezve - érthetetlen, alaptalan és elfogadhatatlan feltételeket támasztó együttműködési ajánlatot tett, és ezzel gyakorlatilag ellehetetleníti az esemény megrendezését. Ilyen feltétel például, hogy a MASZ határozza meg a verseny elnevezését, igénylik az eseményen a hirdetési felületek 40 százalékát, beleszólnának a televíziós közvetítés feltételeibe, sőt még egy másik - a MASZ által szervezett - verseny televíziós közvetítésével kapcsolatban is követeléseket fogalmaz meg a Gyulai család felé!"
"A követelések halmaza, az akadékoskodás nemcsak jogilag hanem erkölcsileg is erősen kifogásolható. A Gyulai család egy forint támogatást sem kért a MASZ-tól, csak egy formális engedély kiadását, amit a szövetség minden más esetben évente számtalanszor megad." - áll a távirati irodához eljuttatott közleményben.
Gyulai Márton az MTI-nek elmondta, hogy megkérdőjelezhető, valójában ténylegesen a szövetség elnökségének véleményéről van-e szó, mivel mind a négy alelnök (Schulek Ágoston, Zsivótzky Gyuka, Melkovicsné Tömösi Katalin, Konkoly Gyula) jelezte, támogatja a verseny megrendezését.
"A szövetség csak azt kéri, hogy gyakorolhassa azokat a jogokat, amelyek megilletik, például a marketingmegjelenést vagy a televíziós közvetítést - reagált Rábold Gusztáv. - Nemzetközi verseny megrendezéséhez atlétikai sportágban a honos szövetség engedélye szükséges. Gyulai István, volt IAAF-főtitkár bizonyára elfogadta volna, hogy a MASZ az IAAF szabályzatát jelen ügyben is alkalmazni szeretné."
Rábold szerint az egész elnökség támogatja a versenyt, egyetlen alkalommal sem zárkózott el annak megrendezésétől. "Az elnökség egyhangúlag döntött úgy, hogy támogatja a verseny megrendezését a szövetség berkein belül, a MASZ-t megillető jogokkal. Ami a feltételeket illeti, maximum negyven százalék hirdetési felületet kérünk, ez lehet húsz is. A tv-közvetítésnél pedig az a feltétel, hogy csomagban értékesítsük a Gyulai emlékversenyt, amely július huszonkettedikén lenne, és a MASZ július nyolcadikán sorra kerülő nemzetközi viadalát. Gyulaiék azonban nem akarnak együttműködni" - nyilatkozott a MASZ-elnök.
Gyulai István, az IAAF főtitkára, a MASZ tiszteletbeli elnöke, 28-szoros magyar bajnok sprinter, Universiade győztes atléta, aki több mint 20 éven keresztül a Magyar Televízió meghatározó személyisége volt, tavaly március 12-én, 63 évesen hunyt el.


