Diákok követhetik a miniszterelnököt
Tizenöt diák és öt tanár utazhat Batthyány Lajos életének fontos helyszíneire, miután az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökről írt pályázatukkal nyertek az Oktatási és Kulturális Minisztérium programján.
2007. március 6. kedd 08:17 - Hírextra
A 200 éve született államférfi emlékére a szaktárca a Történelemtanárok Egylete közreműködésével a Nemzeti Emlékezet Program keretében még decemberben hirdetett pályázatot. A pályázaton a 14 évesnél idősebb középiskolai diákok, valamint az őket tanító pedagógusok indulhattak.
A tanulmányi kirándulás március 15. és 18. között Olomoutz (Olmütz), Brno (Brünn), Austerlitz, Bratislava (Pozsony) és Wien (Bécs) útvonalon halad majd. Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet programja abból a célból indult 2003 elején, hogy a történelmi évfordulók korszerű, új szemléletű megünneplésével bővítse a közoktatásban részt vevők történelmi ismereteit, fejlessze helyi és közösségi identitásukat, kötődésüket.
A diákok korábban Voronyezsbe, Auschwitzba és Nándorfehérvárra utazhattak el. Emellett II. Rákóczi Ferenc, illetve Bocskai István emlékére szervezett túrákon vehettek részt a tárca támogatásával.
Forrás: MTI