2025. december 23. - Viktória

Ősszel a mozikban a Puskás dokumentumfilm

A rendező szerint azonban az is elképzelhető, hogy a film bemutatóját végül november 25-re tűzik ki, ekkor lesz ugyanis az Aranycsapat legendás 6:3-as győzelmének 54. évfordulója. Az alkotás a negyvenedik forgatási napnál tart, az anyag egyharmada még hiá
2007. március 5. hétfő 18:48 - Hírextra
A rendező elmondása szerint a stáb az elkövetkező hónapokban főleg külföldi helyszínekre látogat, elsőként Romániába, ahol Gheorghe Hagi futballistával készítenek interjút. Ezután Spanyolország következik, ahol a Puskás család egyik rezidenciája található. Elképzelhető, hogy a spanyol helyszínekre az özvegy is elkíséri a stábot - jegyezte meg Almási Tamás.

Az alkotók Egyiptomba és Ausztráliába is elutaznak. Puskás Ferenc özvegye szerint sikeres és egyben a legbékésebb, legboldogabb időszakot töltötték az ausztrál kontinensen, ahol a csatárfenomén utolsó aktív éveiben edzőként dolgozott - mutatott rá a dokumentumfilm rendezője. Almási Tamás elmondta, hogy a külföldi helyszínek közül idáig Görögországban és Németországban forgattak, a sporttársak közül Franz Beckenbauerrel és Michel Platinival már rögzítették a beszélgetéseket.

"A nehezebben becserkészhetők csak most jönnek" - tette hozzá rendező, utalva olyan világsztárokra, mint Diego Maradona, Zinedine Zidane illetve Wayne Rooney. A dokumentumfilm több részből épül fel: az interjúk mellett nagyrészt magyar, spanyol, görög, ausztrál és chilei archív felvételekből, levéltári anyagokból, sajtóhírekből, valamint levelezésekből áll össze az alkotás.

A rendező megjegyezte, hogy a filmet úgynevezett kulisszahang is színesíti majd, amelyben a legendás játékos saját hangján, vagy narrációban mutatja be leveleit és a róla szóló jelentéseket. Almási Tamás hozzáfűzte: a dokumentumfilmet 90-100 percesre tervezik, valamint készül egy háromrészes, egyenként 55 perces tévéfilm-változat is, amelynek producere Neményi Ádám és Varga Gábor.

Puskás Ferenc hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában, 2006. november 17-én hunyt el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását