2025. december 23. - Viktória

Árpádsávos lobogó igen, Che Gevara nem

Az SZDSZ Új Generáció (ÚG) támogatja, hogy a pártok ifjúsági szervezetei közösen koszorúzzanak március 15-én - közölte az ÚG elnöke.
2007. március 5. hétfő 19:40 - Hírextra
A Fidelitas hétfőn jelezte: elképzelhetetlennek tartják, hogy egy olyan szervezettel koszorúzzanak közösen a magyar szabadság egyik legszebb ünnepén, amely egy, az emberek alapvető szabadságjogait semmibe vevő, tömeggyilkos marxista gerillavezért követendő politikai példaképként fogad el. Léderer András ÚG-elnök elmondta: március 15-e a szabadság ünnepe, amikor is meg kell próbálni félretenni az ellentéteket.

Felidézte: ők is többször hangoztatták ellenérzésüket a Che Guevara-kultuszal szemben, ahogy szót emeltek az Árpád-sávos zászlók használata ellen is.

Véleménye szerint érthetetlen, hogy egy szervezet, amely nem lát semmi kivetni valót az Árpád-sávos zászlókban, most Che Geuvara miatt nem hajlandó a közös megemlékezésre. Mint mondta, úgy tudja, hogy a Fidesz kivételével mindegyik párt ifjúsági szervezete igent mondott az Ifjúsági Demokrata Fórum által kezdeményezett közös koszorúzásra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását