2025. december 23. - Viktória

1450 Volvót akarnak eladni nálunk

A Volvo Autó Hungária Kft. tavaly 1.250 autót adott el mintegy 9 milliárd forintért, míg az idén 1.450 gépkocsi értékesítését tervezi 11-12 milliárd forintért - mondta Bodrogai Gábor, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
2007. február 26. hétfő 06:11 - Hírextra
A Volvo 2006-ban 16,4%-os növekedést ért el az autóeladásban, s tavaly 0,7%-ra emelkedett a magyar piacon a részesedése. Az ügyvezető elmondta, hogy az első két hónapban mintegy 200 autót adnak el, ami megfelel az időarányos tervnek. Tavaly a Volvo január-februárban 170 autót értékesített. A növekedés hátterében alapvetően az áll, hogy azok, akik tavaly a megszorítások miatt elhalasztották az autóvásárlást, most azt tapasztalva, hogy mégsem olyan nehéz helyzetük mint várták, új autót vásárolnak.

Az ügyvezető szerint ennek, illetve a február elején életbe lépett új regisztrációs adónak tudható be az is, hogy januárban a teljes magyar autópiac nőtt. A kereskedők ugyanis az új regisztrációs adózás hatályba lépése előtt igyekeztek minél több új autót eladni a még kedvezőbb feltételek mellett.

Bodrogai Gábor az idei kilátásokról elmondta: míg tavaly a magyar piacon mintegy 187 ezer új autót adtak el a kereskedők, az idén várhatóan csak 170-175 ezer talál vevőre. A megszorítások miatt ugyanis óvatosabbak az embereket, amikor új autó vételéről döntenek - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását