2025. december 22. - Zéno

Lemond Prodi olasz kormányfő

Benyújtotta lemondását szerdán este Giorgio Napolitano olasz államfőnek Romano Prodi miniszterelnök. A baloldali Unió koalíciós kormányát délután a római szenátusban szavazták le. A kabinet nem kapta meg a többség jóváhagyását a Massimo D'Alema külügymini
2007. február 21. szerda 20:03 - Hírextra
Ennek legvitatottabb pontja az volt, hogy a Prodi-kormány továbbra is fenn akarja tartani az afganisztáni olasz katonai missziót, amelyet mint "politikai és civil küldetést", a közép-keleti ország békéje előfeltételének tekint. A szenátusban elszenvedett vereség az eddigi legsúlyosabb kudarc volt a 9 hónapja hivatalba lépett Prodi-kormány számára.

A kabinetet ráadásul élesen megosztják olyan belpolitikai kérdések is, mint a költségvetés, a nyugdíjrendszer reformja, valamint az azonos nemű és a házasságkötés nélkül együtt élő párok jogi státusának rendezése. A szavazáson mindössze két voks hiányzott ahhoz, hogy a kormány megkapja a 160 szavazatos többséget.

D'Alema már korábban célzott arra, hogy ha a szenátusban leszavazzák, a kabinet lemond. A szavazás után előbb Prodi válságtanácskozást tartott a miniszterelnöki hivatalban, majd este a Quirinale palotába ment, hogy benyújtsa lemondását Napolitano köztársasági elnöknek, aki ezt elfogadta.

Az államfő csütörtökön kezdi meg konzultációit az új kormányról, de az sem kizárt, hogy előrehozott választásokat tartanak Olaszországban. Mint Antonio Di Pietro, az infrastrukturális ügyek minisztere a La Repubblica című napilap on-line kiadásának nyilatkozta, a jelenlegi koalíció inkább hajlana az új választásokra, mint a törékeny parlamenti többség fenntartására.

Ugyancsak a La Repubblica értesülése, hogy a kormányon belül viták voltak arról, hogy be kell-e nyújtani Prodinak a lemondását. Maga a kormányfő és D'Alema, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, határozottan a lemondás mellett voltak, annál is inkább, mert, írja a római liberális lap, maga Napolitano is értésére adta Prodinak: "Az, akitől megvonják a bizalmat a külpolitika terén, már nem rendelkezik többséggel, és ebből le kell vonnia a következtetéseket."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását