2025. december 22. - Zéno

Tízezren vonultak utcára és tiltakoztak

Csaknem tízezren tüntettek Hódmezővásárhelyen az Erzsébet Kórház bezárása ellen vasárnap. Az egészségügy átszervezésével a kórház jelenlegi 315 aktív ágyának jelentős részét - minden tíz ágyból hetet - elveszítené, emiatt finanszírozhatatlanná válik az in
2007. február 18. vasárnap 18:01 - Hírextra
Óriási tömeg, több ezer ember vonult ki Hódmezővásárhely legnagyobb terére, hogy a kórház bezárása ellen tiltakozzon. Az Erzsébet Kórház a megajánlott ágyszámmal nem tudja ellátni feladatait.

Ha az említett 50%-os, vagy ennél még súlyosabb, drasztikusabb csökkenést hajt végre az egészségügyi kormányzat, finanszírozhatatlanná válik az intézmény - mondta a Független Hírügynökségnek Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház főigazgatója

A kórház a vásárhelyiek mellett a környező településeken - Mindszenten, Mártélyon és Székkutason - élőket, több mint 60 ezer embert lát el. Az ágyszámcsökkenéssel amellett, hogy az ő egészségügyi ellátásuk veszélybe kerül, megszűnik a kórház jelenlegi 700 dolgozójának a munkahelye. A szaktárca ajánlása szerint az itt élők ellátását a valamivel több mint 20 kilométerre lévő Szeged súlyponti kórháza venné át.

Az egészségügyi minisztérium vasárnap egy sajtóközleményt adott ki, melyben azt írják, az ágyszámokról végleges döntés csak március elején várható, addig várják az intézményvezetők és fenntartók javaslatait.

A kórházat 1997-ben a Horn-kormány idején egyszer már megpróbálták bezárni, de a helyiek tiltakozása ezt megakadályozta.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását