Meddig tart a szerelem? A matematika meglepő választ adhat

A romantikus kapcsolatok kutatásában egyre nagyobb szerepet kapnak a matematikai modellek. Laurent Pujo-Menjouet, a Lyoni Egyetem professzora és más kutatók úgynevezett dinamikus rendszerekként vizsgálják a párkapcsolatokat: azt elemzik, hogyan változnak az érzelmek, miként reagálnak a felek a külső hatásokra, és milyen folyamatok vezetnek egy kapcsolat megerősödéséhez vagy éppen felbomlásához.

Pujo-Menjouet Love! Valour! Equations! című könyvében a matematika mellett pszichológiai, irodalmi és filmes példákat is felhasznál annak bemutatására, hogyan lehet tudományosan vizsgálni a szerelmet. Szerinte a matematika nem veszi el a romantika varázsát, hanem segíthet megérteni, mi történik két ember között.

A nyulaktól jutottak el a párkapcsolatokig

A módszer egyik meglepő kiindulópontja az állatpopulációk kutatása. A matematikusok évszázadok óta használnak egyenleteket annak megértésére, hogyan növekednek vagy csökkennek bizonyos állatfajok populációi. A Malthus-féle modellek, illetve a ragadozó és zsákmányállat kapcsolatát leíró Lotka–Volterra-egyenletek például ilyen célokra születtek.

A kutatók szerint azonban bizonyos alapelvek a párkapcsolatokra is alkalmazhatók. Ilyen az úgynevezett Allee-hatás, amely azt írja le, hogy egy populáció egy bizonyos kritikus szint alatt már nehezebben képes fennmaradni.

Hasonló „küszöbérték” egy kapcsolatban is létezhet. Ha az egymás iránti pozitív érzések tartósan egy bizonyos szint alá esnek, a kapcsolat egyre instabilabbá válhat. A kutatók nem azt állítják, hogy egyenletekkel meg lehet jósolni, ki kibe szeret bele, hanem azt próbálják megérteni, miért képesek egyes párok átvészelni a nehéz időszakokat, míg mások fokozatosan eltávolodnak egymástól.

Nem az számít, hogy van-e vita, hanem az, mi történik utána

A kapcsolat stabilitásának vizsgálatában fontos szerepet játszott John Gottman pszichológus munkája is. A párok közötti interakciókat elemezve és matematikai modellekbe rendezve azt vizsgálta, milyen viselkedési minták kapcsolódhatnak a kapcsolatok sikeréhez vagy kudarcához.

Az újabb modellek már azt is figyelembe veszik, hogy az emberek nem mindig azonnal reagálnak egy konfliktusra. A késleltetett reakció időnként segíthet lehűteni az indulatokat, máskor viszont tovább mélyítheti a konfliktust.

Pujo-Menjouet szerint a legfontosabb kérdés ezért nem az, hogy egy pár veszekedik-e. Sokkal inkább az, hogy képesek-e egy vita vagy komolyabb stressz után visszatérni egy stabil állapotba.

A modell három fontos tényezőt emel ki: a kölcsönös vonzalmat, az idő múlásával természetesen változó érzelmeket, valamint azt, ahogyan a partnerek reagálnak egymásra. Ezek együtt határozzák meg, mennyire ellenálló egy kapcsolat a külső és belső problémákkal szemben.

Jöhet a „kapcsolati GPS”?

A kutatók szerint a matematikai modellezésnek a jövőben gyakorlati alkalmazása is lehet. Mesterséges intelligenciával kombinálva akár olyan korai figyelmeztető rendszer is létrehozható, amely jelezheti, ha egy kapcsolat egyre instabilabbá válik.

Pujo-Menjouet ezt egyfajta „kapcsolati GPS-hez” hasonlítja: a rendszer megmutathatná, hogy egy pár milyen irányba tart, és mikor lenne érdemes változtatni.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az egyenletek nem képesek megjósolni az emberi viselkedés minden részletét. A legtöbb modell ráadásul elsősorban nyugati kapcsolatokból származó adatokra épül, miközben a párkapcsolatok működését kultúrák, társadalmi helyzetek és generációk szerint is jelentős különbségek alakíthatják.

A matematika tehát nem tudja megmondani, hogy egy kapcsolat biztosan működni fog-e. Inkább a veszélyes mintázatok felismerésében segíthet. A végső döntés továbbra is két emberé: abban, hogy a nehézségek ellenére nap mint nap tesznek-e a kapcsolatukért.