Nem csak a humanoid robotok: Kínában csendben zajlik egy sokkal nagyobb gépi forradalom

„Szundítok egyet, és megváltozik a világ”

– mondja Chen Tianyu. A 28 éves oktató ezt nem egyszerűen képletesen érti. Szabadidejében automatizálásra átálló gyárakat látogat, hogy lépést tartson a legújabb technológiákkal. Így próbálja eldönteni azt is, mit kell megtanítania diákjainak a mesterséges intelligenciáról és a robotikáról.

Körülötte mintegy harminc főiskolai hallgató kódol. Egyikük lázasan gépel, közben a monitorról a robotra pillant. „Az a cél, hogy megfogja azt a hengeres alkatrészt, és áthelyezze oda” – magyarázza.

A tanteremben ipari robotok sora várja, hogy programot kapjon, egy másik helyiségben pedig a hallgatók robotizált orvosi műszerek fejlesztésén dolgoznak. Chen közben egyértelmű üzenetet fogalmaz meg: aki számára nincs hely a mesterséges intelligencia és a robotika világában, az „biztosan azok között lesz, akiket kiszorítanak”.

A hallgatók számára ez egy lépés – pontosabban ugrás – egy olyan jövő felé, amelyet Kína tudatosan épít. Hszi Csin-ping elnök mintegy 20 milliárd dolláros programja azt célozza, hogy az ország az innováció élvonalába kerüljön, és közvetlen versenyre keljen az Egyesült Államokkal. A jelek mindenütt láthatók.

Kína már most a robotok nagyhatalma

A helyszín a Hangzhou Technician Institute, egyike annak a több hatalmas, kifejezetten erre a célra létrehozott szakoktatási intézménynek, amelyek a technológiában jártas mérnökök következő generációját akarják kiképezni. Az iskola Hangzhou külvárosában található. A korábbi császári főváros futurisztikus látképe ma már egy globális technológiai központ körvonalait rajzolja ki.

Kínában több mint kétmillió robot dolgozik a gyárakban – több, mint a világ bármely más országában –, és számuk rendkívüli ütemben növekszik. A robotizáció már most globális hatású: a világ ipari robotjainak több mint felét Kínában gyártják, miközben az ország a saját gépeit egyre nagyobb számban exportálja.

Az azonban már korántsem ennyire egyértelmű, hogy mit jelent ez a világ egyik legfontosabb gyártó-, kereskedelmi és innovációs központjának munkaerőpiaca számára. Mi lesz a kínai dolgozókkal? És hogyan lehet egyáltalán pontosan felmérni egy ilyen méretű átalakulás társadalmi költségeit egy olyan országban, ahol az állam szigorúan ellenőrzi az információáramlást?

Kína ipari forradalma látványos: hatalmas napelemparkok, elektromos autók, egyre gyorsabb gépek és a gyárakban megállás nélkül dolgozó robotok jelzik a változást. A humanoid robotok közben már sportversenyeken is megjelentek: a hétvégén Kína rendezte meg a Humanoid Robot Games második kiadását, ahol robotok bokszoltak, sprinteltek és meneteltek.

A látvány mögött azonban egy sokkal kevésbé feltűnő forradalom zajlik.

Robotok, amelyek nem táncolnak – hanem dolgoznak

A gyárakban a robotok nem feltétlenül hasonlítanak az emberre, és nem is színpadi mutatványokra készülnek. Hegesztenek, festenek, emelnek, szerelnek, és megszakítás nélkül dolgoznak, pihenő és juttatások nélkül. Egyes gépeket pedig már arra terveznek, hogy további robotok gyártásában vegyenek részt.

Közben az oktatási intézményekben azoknak az embereknek a képzése zajlik, akiknek a jövőben ezek mellett a gépek mellett kell dolgozniuk. Ez az, amit Hszi Csin-ping Kína „új termelőerőinek” nevez: olyan technológiai és ipari kapacitást, amely alapjaiban alakíthatja át az ország gazdaságát.

Ember és gép egy gyártósoron

A délnyugat-kínai Chengdu egyik üzemében jól látható, hogyan találkozik a régi és az új világ. Egy körülbelül harmincfős, középkorú férfiakból és nőkből álló szerelőcsapat a CRP Technology egyik fő termékét gyártja: olyan robotkarokat, amelyek különféle ipari feladatokat képesek elvégezni. Csavaroznak, fúrnak és políroznak.

Néhány méterrel odébb négy fiatal mérnök egy konzol fölé hajolva próbálja megfejteni egy prototípus működését. Egy olyan új roboton dolgoznak, amely reményeik szerint egyszer maga is segíthet majd más robotok gyártásában.

A 31 éves Pang Kai, a kutatás-fejlesztési csapat tagja, végigtolja a helyiségen a gép karcsú vázát. A kínai jövő munkaereje azonban egyelőre még nem túl ügyes: a robot csak egyszerű, ismétlődő mozdulatokra képes, például egy QR-kód beolvasására. „Talán fél év múlva már egy másik feladatot is el tud végezni” – mondja Pang, némi vágyakozó mosollyal.

A fejlesztők minden apró előrelépést ünnepelnek, mert az út hosszú. A mintegy 300 embert foglalkoztató CRP Technology kilenc éve gyárt robotkarokat. A gépeket az egyes gyárak igényeire szabják: autók, elektronikai termékek vagy akár szélturbinák gyártásában is használhatók. A vállalat szerint egyetlen robotkar a repetitív feladatok több mint 90 százalékának elvégzésére programozható.

A mérnökök már azt a kérdést is felteszik, hogy egy napon vajon saját vállalatuk munkaerejét is képesek lesznek-e kiváltani. „Azt szeretnénk, hogy az új robotunk olyan legyen, mint egy ember. Reméljük, hogy képes lesz önállóan gondolkodni” – mondja Pang. „Azért van szükségünk ilyen robotokra, mert lehet, hogy tíz év múlva már nem lesz elég munkás Kínában.”

A demográfia is sürgeti a robotizációt

A kínai vezetés számára nem pusztán technológiai versenyről van szó. A népesség csökkenése és a munkaerő elöregedése ugyancsak arra ösztönzi Pekinget, hogy felgyorsítsa a gyárak automatizálását.

Hivatalos előrejelzések szerint 2035-re Kína lakosságának több mint egyharmada 60 év feletti lesz. Egyes becslések szerint az ország a következő évtizedben csaknem 60 millió embert veszít el – ez nagyjából Franciaország teljes lakosságának felel meg.

A remény az, hogy az automatizálás még azelőtt pótolja a kieső munkaerőt, hogy annak hiánya komolyabban visszavetné az egyébként is lassuló gazdaságot.

Csakhogy az átmenet sebessége döntő kérdés. Kínában még mindig mintegy 120 millió ember dolgozik a feldolgozóiparban. Ha a robotizáció túl gyorsan halad, tömeges állásvesztés következhet, ami milliók megélhetését sodorhatja veszélybe.

„Elméletben a gépek napi 24 órában képesek dolgozni, ami mindenképpen előny az emberi munkásokhoz képest. A gépeket azonban karban is kell tartani. Erre minden nap időt kell szánnunk, és minden hónapban szükség van a gyártósorok ellenőrzésére és javítására” – mondja Cao Li, a Leapmotor elektromosautó-gyártó alelnöke.

Ahol már 100 százalékos az automatizálás

A Kínában fejlesztett olcsóbb, technológiaközpontú elektromos autók Európában és Nagy-Britanniában is egyre népszerűbbek. A Hangzhouban működő gyárban a gyártási folyamat minden lépésénél robotok segítenek.

A gyártósor végén azonban még mindig emberek jelennek meg. A több mint 25 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalatnál több száz dolgozó végzi az utolsó ellenőrzéseket, miközben a frissen elkészült autók elhaladnak mellettük.

De vajon meddig? „Teljesen lehetséges” – mondja Cao arra a kérdésre, hogy eljöhet-e a nap, amikor már rájuk sem lesz szükség. „És ez viszonylag gyorsan bekövetkezhet. A préselés, a hegesztés és a festés területén lényegében már elértük a 100 százalékos automatizálást.”

Kína egyik nagy előnye az Egyesült Államokkal szemben éppen az óriási ipari bázisa. Motorok, akkumulátorok, elektronikai alkatrészek, fogaskerekek, érzékelők – a robotok felépítéséhez szükséges szinte valamennyi alkatrész helyben rendelkezésre áll.

A robot teste kínai, az agya még amerikai lehet

„Kínának van elképzelése. Van terve. Tudják, hol akarnak tartani öt év múlva. Felülről terveznek, de azt lebontják régiókra és önkormányzatokra” – mondja Susanne Bieller, a Nemzetközi Robotikai Szövetség főtitkára.

Sencsenben például egy robot megépítéséhez szinte teljes ökoszisztéma áll rendelkezésre. Bieller szerint a szükséges alkatrészek beszerzése akár kevesebb mint egy órát vehet igénybe. Európában ugyanez akár egy hétig is tarthat.

Van azonban egy terület, ahol Kína még nem feltétlenül vezet. Bieller szerint Kína jól építi a robot „testét”, miközben az Egyesült Államok továbbra is előrébb jár az „agy”, vagyis a robotokat irányító mesterséges intelligencia fejlesztésében.

A különbség ugyanakkor gyorsan szűkülhet. A DeepSeek és a Moonshot nevű kínai vállalatokhoz hasonló cégek újabb és újabb mesterségesintelligencia-modelleket mutattak be, amelyek állításuk szerint felveszik a versenyt a vezető amerikai fejlesztésekkel.

A nyílt forráskódú megközelítés – amelyben az AI-startupok megosztják egymással a kód egy részét vagy egészét – a kínai innováció felzárkózását is felgyorsította. Mindez annak ellenére történt, hogy az Egyesült Államok korlátozza bizonyos fejlett chipek kínai exportját.

A technológiai verseny következő szakaszát ezért elemzők szerint már nem feltétlenül az dönti el, kinek van a legjobb nyelvi modellje. Sokkal fontosabb lehet, hogy ki képes ezt az intelligenciát több millió valódi gépbe átültetni. És Kína erre is készül.

A robotforradalomhoz új generáció is kell

A Hangzhou Technician Institute-ban már 15 éves kortól elkezdhetik a diákok a képzést. Az oktatás léptéke lenyűgöző: külön épület foglalkozik a motorokkal és a repüléstechnikával, egy korlátozottan hozzáférhető szint pedig azoknak a hallgatóknak a képzésére szolgál, akik Kína ritkaföldfém-feldolgozásának élvonalában dolgozhatnak majd. A ritkaföldfémek különösen fontos stratégiai nyersanyagnak számítanak az Egyesült Államokkal folytatott technológiai és gazdasági versenyben.

A szakmai képzés egyben a kínai fiatalok egyik legnagyobb problémájára is választ adhat: a magas ifjúsági munkanélküliségre. A forrás szerint minden ötödik fiatal nehezen talál munkát.

„A diákjainkra szükség van, a vállalatok akár előre le is foglalják őket. Egyáltalán nem kell aggódniuk az elhelyezkedés miatt, és a képzés részeként versenyeket is rendezünk” – mondja Chen.

Szerinte nem érdemes szembemenni a technológiai változással. „Jobb megtalálni a helyünket a technológiai hullámban. A fejlődés során elkerülhetetlenek a strukturális változások, és éppen ezekben a változásokban rejlenek a diákok jövőbeli munkalehetőségei.”

A nagy kérdés: ki profitál a forradalomból?

Kína azonban továbbra is komoly gazdasági problémákkal küzd. Az ingatlanpiaci válság nem ért véget, az önkormányzatok adóssága jelentős, a fogyasztás pedig tartósan gyenge.

Nem világos, hogy a Peking által hirdetett ipari-technológiai forradalom képes lesz-e kezelni ezeket a problémákat. Az sem látható tisztán, hogy mit gondolnak az átalakulásról azok, akiknek a munkahelyét fenyegeti az automatizálás.

A robotok vajon szélesebb körű jólétet teremtenek majd számukra – vagy egyszerűen elveszik a munkájukat? Chen Tianyu szerint erre ő sem tudja a választ. „A diákjaim megkérdezik tőlem, mi fog történni a jövőben. Azt mondom nekik, hogy nem tudom. A technológia olyan gyorsan változik. De nem maradhatunk egyszerűen egy helyben és alhatunk. Előre kell mennünk, hogy meglássuk, mire vagyunk képesek.”

Kína így egyszerre próbál két problémát megoldani: pótolni a fogyatkozó munkaerőt, miközben felzárkózik az Egyesült Államokhoz a mesterséges intelligencia és a robotika terén.

A kérdés már nem az, hogy megtörténik-e a robotizáció. Az ipari üzemekben ugyanis már zajlik. A valódi kérdés az, hogy amikor a gépek milliószámra lépnek be a munkahelyekre, ki marad a gyártósor túloldalán.