Gazdaság / HR
Százezer forintba is kerülhet az iskolakezdés az elsősök családjainak
Már az első osztály előtt százezres kiadással számolnak a szülők, és a felsőbb évfolyamokon is több tízezer forintot emészt fel a tanévkezdés. Egy friss felmérés szerint a családok több mint harmadának komoly anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, a rászoruló családoknak azonban iskolakezdési támogatás is segítséget jelenthet.
Nem olcsó mulatság az iskolakezdés a magyar családok számára: a REGIO JÁTÉK felmérése szerint a szülők gyermekenként 60 ezer forintos mediánkiadással számolnak. Az elsősök esetében azonban ennél jóval magasabb az összeg, átlagosan 100 ezer forintot terveznek elkölteni a családok. A megkérdezett szülők kétharmada legalább 75 ezer forintos kiadással kalkulál.
Az első osztályba készülő gyerekeknél egyszerre számos új felszerelést kell beszerezni. A szülők 39 százaléka az iskolatáskát és a tolltartót tartja az egyik legnagyobb kiadásnak, minden negyedik családnál pedig a tanulósarok kialakítása jelenti a legnagyobb tételt. Ezeknél a vásárlásoknál ráadásul nemcsak az ár számít: a tartósság, az ergonómia és a gyermek szempontjai is fontosak.
A régi felszerelések továbbhasználatával próbálnak spórolni
A felsőbb évfolyamokon már valamivel kisebb terhet jelent a tanévkezdés. A 2–4. osztályos gyerekek közel 60 százaléka, az 5–8. évfolyamosok 45 százaléka például a meglévő iskolatáskájával kezdi az új tanévet. Ezekben a korosztályokban a ruházat és a cipő kerül a legtöbbe. Az alapvető iskolaszerekre ugyanakkor a 2–8. osztályos gyerekek szüleinek fele több mint 30 ezer forintot tervez költeni.
A családok igyekeznek többféleképpen csökkenteni a kiadásokat. Több mint felük megnézi, mi használható tovább az előző tanévből, tízből több mint négy szülő pedig akciókra és kedvezményekre vár a vásárlással. A kiadásokat jellemzően az adott havi jövedelemből fedezik, így az iskolakezdés közvetlenül a szeptemberi családi költségvetést terheli.
A rászoruló családok számára ugyanakkor elérhető iskolakezdési támogatás is, amely egyes esetekben akár 100 ezer forintos segítséget jelenthet. Érdemes időben utánanézni a jogosultsági feltételeknek és annak, hogy az adott lakóhelyen milyen támogatási lehetőségek igényelhetők.
Ráadásul a tanszerek és az iskolatáska csak egy részét jelentik a szeptemberi kiadásoknak. Az étkezés, az osztálypénz, a sportfoglalkozások és a különórák költségei tovább növelhetik a családok terheit.
A kutatás jól mutatja, hogy az iskolakezdés sok család számára komoly szeptemberi kiadást jelent – az elsősök szüleinek pedig különösen mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
Forrás: regiojatek.hu