Kormány- és rendszerellenes tüntetés lesz a Hősök terén pénteken
Rendezvény miatt lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Állatkerti körutat pénteken 18 órától várhatóan 19.30-ig, a résztvevők létszámától függően szakaszosan lezárhatják a Dózsa György utat és az Andrássy utat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2024. február 16. péntek 10:19 - HírExtra
Már több mint 100 közéleti szereplő csatlakozott a péntek esti Hősök terei tüntetéshez. Az influenszerek által a bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi ügye miatt szervezett, "Odakinn most szörnyek járnak" nevet viselő megmozdulásra több ezer embert várnak. Osváth Zsolt az RTL Híradónak azt mondta: izgulnak, mert nem számítottak ilyen nagy érdeklődésre, a közéleti támogatók széles spektrumából pedig szerinte az látszik, hogy a gyermekvédelem ügye pártokon felül áll.
A főszervező Pottondy Edina elmondta a 444-nek, hogy még soha nem szervezett tüntetést, és őt is megdöbbentette a nagy érdeklődés. A tüntetést az áldozatokért, a gyermekekért, az egészséges társadalomért hirdették meg a Novák Katalin köztársasági elnököt és Varga Judit fideszes politikust elsöprő kegyelmi ügy után. Pottyondyék felvették a kapcsolatot a gyermekotthonok érintettjeivel, abúzusok áldozataival, és olyan üzeneteket kaptak, hogy „olvasni is fájdalmas volt”. A tehetetlenség érzése volt bennük a legerősebb.
„Tudom, hogy hatalmas az apátia az országban, leválthatatlannak tűnik ez a családi részvénytársaság, de ha nem csinálunk semmit, az biztos nem segít. Hogy miért nem érdemes cselekedni, arra ezer érvet fel lehet hozni, hogy miért érdemes, arra csak egyet: ez a mi hazánk, itt szeretnénk élni, felnevelni a gyerekeinket, nem akarjuk elfogadni, hogy másodrendű állampolgárok vagyunk” – nyilatkozta a 444-nek.
Az MTI ennyit közölt az eseményről:
A Dózsa György út lezárása esetén a 20E autóbusz módosított útvonalon jár: nem érinti a Hősök tere megállót, helyette a 70-es trolibusz Olof Palme sétány és a 901-es busz Kacsóh Pongrác út megállóiban áll meg.
A 30-as, 30A, a 75-ös, 79-es és a 230-as járatok a Hermina út felé terelve közlekednek: a Hősök tere, a Benczúr utca és a Damjanich utca-Dózsa György út megállók helyett a 70-es és a 72-es trolibuszok érintett megállóiban állnak meg - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy az Andrássy út lezárása esetén a 105-ös és a 210-es autóbusz a Bajza utca és a Hősök tere helyett a 72-es trolibusz Bajza utca-Rippl Rónai utca és a Honvédkórház megállóiban áll meg.
A tüntetéshez csatlakozó hrességek:
- Till Attila műsorvezető
- Széki Attila „Curtis” zenész
- Puskás-Dallos Péter énekes, műsorvezető
- Puskás-Dallos Bogi énekesnő
- Radics Péter digitális tartalomkészítő
- Csobot Adél énekesnő
- Istenes Bence műsorvezető
- Schwarcz Ádám Beton Hofi előadó
- Kajdi Csaba modellügynök, influenszer
- D. Tóth Kriszta újságíró
- Köllő Babett színésznő
- Tóth Andi énekesnő
- Lakatos László humorista
- Mácsai Pál színművész, rendező, színházigazgató
- Borbély Alexandra színművész
- Nagy Ervin színművész
- Náray Tamás divattervező, író, festő
- Fekete Giorgio zenész
- Telegdy Dániel, T. Danny előadó
- Szirmai Gergely digitális tartalomkészítő, Hollywood Hírügynökség,
- Vásáry André énekes
- Zsozeatya gamer
- Szabados Ági műsorvezető
- Miller Dávid műsorvezető
- Balázs Andi színésznő
- Járai Máté színész
- Járai Kíra szinkronrendező
- Steiner Kristóf újságíró
- Lakatos Márk stylist
- Lukács Miki műsorvezető
- Ábel Anita színész
- Puzsér Róbert publicista, rádiós műsorvezető
- Lábas Viki énekes
- Solti Bernadett influenszer
- Gryllus Dorka színésznő
- Kovács Patrícia színművész
- Alföldi Róbert színművész, rendező
- Thúróczy Szabolcs színész
- Rainer-Micsinyei Nóra színésznő
- Görög Zita modell, színésznő
- Wossala Rozina vállalkozó
- Dezsényi Eszter Influeszer zenei menedzser
- Horváth Oszkár rádiós műsorvezető
- Hundred Sins zenei producer
- Tatár Csilla szerkesztő-újságíró
- Majer Péter zenész
- Csepelyi Adrienn újságíró
- Alexa András, TheRavenCroaks digitális tartalomkészítő
- Antal Éva Vászonzsákoslány digitális tartalomkészítő
- Andó Bíborka digitális tartalomkészítő
- Juhász Marci zenész Dzsúdló
- Jakab Juli színésznő, dramaturg, forgatókönyvíró
- Kiss Tamás JustVidman digitális tartalomkészítő
- Fancsikai Péter videós
- Fésűs Nelly színésznő
- Gömöri András Máté színművész
- Polyák Lilla színművész
- Verebély Vivien influenszer
- Nagy Norbert influenszer
- Annoni Zita fotográfus
- Kovalcsik Ildikó Lilu műsorvezető
- Pál Marci Család az család alapítója
- Hanol Ádám Család az család alapítója
- Hodász András tartalomgyártó
- Balatoni József Jocó Bá történelemtanár, író, tréner
- Nádai Anikó műsorvezető
- Schmidt Gergő Tembo zenei producer
- Csonka András színművész
- Nagy Alexandra színművész
- Horváth Tamás énekes
- Benedek B. Ágota író, forgatókönyvíró
- Borsi Bálint digitális tartalomkészítő
- Máthé Lévi digitális tartalomkészítő
- Ott Anna művészeti menedzser
- Korn Anita design-és művészetmenedzser
- Debreczeni Dóri kétszeres fitness világbajnok
- Hering András főszerkesztő
- Priger Inez körvonal alapító
- Mehringer Marci énekes
- Szabó Hédi tartalomkészítő
- Hadas Kriszta szerkesztő, riporter
- Péterfy-Novák Éva író
- Péterfy Gergely író
- Huszka Ági szín-és stílustanácsadó
- Szentesi Éva író
- Szalay Bence színművész
- Papp Virág, Virágéknál illusztrátor
- Szőllősi Nóra Ciklusmesék alapító
- Füstös Bálint zenész, Margaret Island
- Sztarenki Dóra színésznő
- Varga Marcell digitális tartalomkészítő
- Kozmosz zenekar
- Sápi Vivi influenszer
- Nyáry Luca író
- Bogos Csaba újságíró
- Búzás Bence zenész
- Tolvai Renáta énekesnő
- Szabó Erika színész
- Törőcsik Kristóf zenész, Margaret Island
- Vajtó Lajos üzletember
Forrás: MTI/RTL