2024. május 9. - Gergely

Insomnium, In Mourning, Kvaen Csepelen

Végre megérkezett a dallamos death metal csapat, az Insomnium új nagylemeze, amit november 17-én Budapesten is bemutatnak. A finnek mellett egy hasonlóan komor svéd zenekar, az In Mourning és a pogány metalt űző, szintén svéd Kvaen is ott lesz a Barba Negra Blue Stage-en.
2023. november 13. hétfő 11:13 - HírExtra

Az Insomnium idén adta ki a régóta várt új albumát, Anno 1696 címen, a Century Media Records-nál. A lemez az énekes-basszusgitáros, Niilo Sevänen azonos című rövid történetét zenésíti meg, Észak-Európa sötét századaiba repítve vissza a hallgatót; a kontinens ezen fertályában ekkoriban még boszorkányperek zajlottak, a babonák és az éhínség pedig mindennapos elemei voltak az átlagember életének. Az album után most ősszel egy ráadás EP, a Songs of the Dusk jelent meg: ezeket a dalokat eredetileg nagylemez deluxe változatára szánták, de most végül önálló kiadványként is elérhetővé váltak.

Az alig pár hónapos fenti videó után a napokban egy újabb, méghozzá AI erőforrásokat is bevonva készített klip vált elérhetővé. A Stained in Red még a járvány alatt született, amikor a csapat szándékai szerint egy súlyosabb és agresszívebb tételt akart összerakni. „Az Opeth és a Gojira hatásai is hallhatóak ebben a dalban, hiszen ezek a zenekarok akkortájt komoly arányban voltak jelen a lejátszási listámon” – mondta el a gitáros, Ville Friman

A finnek a lemezeket egy 32 megállós őszi turnén mutatják be Európában, 11 országot érintve. Az egyik vendég a svéd In Mourning: a death metal csapat a 2000-es évek eleje óta lassan és szívósan dolgozott underground követőbázisa kiépítésén. 6 stúdiólemeze több mint 10.000 eladott példánynál jár, emellett egy remek élő albumot, és több sikeres kislemezt is kiadtak, melyek közül a legfrissebb a májusi The Broken Orbit

A harmadik fellépő, a Kvaen  pár éve, J. Björnfot  szólóprojektjeként indult, szélvészgyors, pogány black metal műfajban. 2022-ben már a második nagylemez, a The Great Below  érkezett, az elmúlt két évben pedig az élő fellépések is lehetővé váltak a zenésztársak csatlakozása után, így most először, november 17-én ők is fellépnek majd a Barba Negra Blue Stage-en. A címadó dal Jeff Loomis-t is bevonó klipjét itt nézhetjük meg: 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását