2024. május 8. - Mihály

Stratovarius és Sonata Arctica: a power metal titánok

23 év után újra együtt járja be Európát a Stratovarius és a Sonata Arctica. 2000-ben Tony Kakko csapata előzenekarként játszott Timo Kotipelto már akkor is legendás együttese oldalán, most pedig co-headlinerként szerepel a két finn power metal zenekar, méghozzá az Induction felvezetése után. A budapesti Barba Negrában november 1-én lépnek színpadra.
2023. augusztus 10. csütörtök 10:47 - HírExtra

A Sonata Arctica a ’90-es évek közepére datálható felbukkanása óta megállás nélkül azon van, hogy bővítse követői táborát. Nem csak mindezidáig 10 stúdióalbum és 2 akusztikus lemez kiadásával, hanem számtalan élő fellépéssel tartják folyamatosan ébren az érdeklődést. A Tony Kakko énekes, Elias Viljanen gitáros, Pasi Kauppinen basszusgitáros, Henrik „Henkka” Klingenberg billentyűs és Tommy Portimo dobos alkotta zenekar mára a power metal műfaj legnagyobb képviselői közé került: 25 éves, jubileumi turnéjuk Latin-Amerikában például már számos teltházas koncerttel zajlott. A csapat egyik legnépszerűbb dala a Paid In Full, a 2007-es Unia albumról: 

Európába idén ősszel, a korábbi akusztikus fellépések után térnek vissza, méghozzá műfaj- és honfitársaik, a Stratovarius kíséretében. A Timo Kotipelto nevével fémjelzett csapat még a ’80-as évek közepén indult, a műfaj európai pionírjai közé tartozik. Ezúttal 2022-es lemezüket, a Survive-ot mutatják be, számos régi sláger kíséretében. Abból pedig bőven akad, elég csak az Eagleheart-ra, vagy a Hunting High and Low-ra gondolni.

A két zenekarnak amúgy filmbe illő módon kereszteződik most ismét a pályafutása. A Sonata Arctica megalakulása idején éppen a Stratovarius jelentette a fő inspirációt, és Tony Kakkóék pályafutásának az egyik első lökést az adta, amikor számos jelentkező közül a Sonata Arcticát választották ki a Stratovarius és a Rhapsody 2000-es turnéjának előzenekarává. Ezen a turnén jutottak el először Budapestre is: 2000. április 23-án léptek fel az egykori Petőfi Csarnokban, méghozzá éppen a Concerto Music szervezésében.

A nyitózenekari pozíció idén is egy ígéretes csapatra lesz osztva: a Nordic Power Metal Titans turnén ugyanis a feltörekvő szimfonikus power metal csapat, az Induction is fellép. Born From Fire című második nagylemezük, és a The Power of Power című friss EP szerte a kontinensen elismerésben részerül, és talán azt is érdemes megemlíteni, hogy a lassan 10 éve működő csapat gitárosa Tim Hansen… vagyis a legendás Gamma Ray gitáros, Kai Hansen fia. 

A három együttes nagyon várja már a közös turnét: „Fantasztikus lesz 23 év után újra közösen turnézni, azoknak a tagoknak különösen, akik az első alkalommal még nem voltak a csapatban.” – mondta el Henkka Klingenberg. Tim Kanoa Hansen arról mesélt, hogy a Born From Fire albumuk kiváló fogadtatásban részesült a korábbi lemezbemutató turnén, most pedig készen állnak arra, hogy a két headliner mellett a szélesebb közönségnek is bemutassák a dalokat. A Stratovarius közleményében pedig kiemelte: a Stratovarius és a Sonata Arctica 2000-es turnéja arra az időszakra esett, amikor a power metal az ismét erőre kapó, „új hullám” része volt, most pedig azt mutathatják meg, hogy a műfaj még mindig erős, és persze rengeteget fejlődött, alakult az évtizedek alatt.

November 1-én a Sonata Arctica és a Stratovarius is teljes hosszúságú programmal készül a Barba Negrás fellépésre. Jegyek még kaphatók!

Forrás: Sajtóművek
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását