2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Brutális élelmiszerdrágulás

Jól látható a több évtizedes csúcsra gyorsuló infláció, ezen belül a több mint 40 százalékos élelmiszer-drágulás a kártyás költéseken is - derül ki a K&H összefoglalójából.
2023. február 23. csütörtök 09:21 - HírExtra

Továbbra is nagyon magas szinten van a magyarországi infláció. Decemberben az árindex 24,5 százalékos  növekedést mutatott, 2022-ben az éves átlagos áremelkedés így 14,5 százalékos lett. Ráadásul januárban további gyorsulás következett, az év első hónapjában 25,7 százalékos volt az éves infláció. A drágulásban főszerepet játszanak az élelmiszerek, amelyek ára 2022 utolsó hónapjában közel 45 százalékkal volt magasabbak, mint egy évvel korábban, míg a múlt évben  átlagosan 26 százalékkal nőtt az áruk, a  januárt pedig 44 százalékos drágulással zárták.

Az élelmiszerárak növekedése látszik a bankkártyás költéseken is - derül ki a K&H összefoglalójából. A pénzintézet lakossági ügyfelei tavaly decemberben például 32,3 milliárd forintért vásároltak élelmiszert és italt a különböző élelmiszerboltokban, vendéglátóipari helyeken, gyorséttermekben és büfékben, ami 31 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 22,2 milliárd forintot. A múlt év egészében a K&H bankkártyásai 302,4 milliárd forintot költöttek élelmiszerre, szemben a 2021-es 223,1 milliárd forinttal.

egy vásárlásra kevesebb jutott

A múlt év decemberében egy-egy élelmiszer-tranzakcióra átlagosan 5 300 forint jutott, míg tizenkét hónappal korábban 5 530 forint volt ugyanez, vagyis a csökkenés 4 százalékos. A múlt év egészében pedig az egy kártyás élelmiszer-vásárlásra jutó átlagos összeg 4964 forintra rúgott, ami 13 százalékkal alatta marad a 2021-es értéknek.

A K&H összefoglalójából kiderül az is, hogy a bankkártyások tavaly 58,5 milliárd forintért vásároltak drogériákban, ami 16 százalékos éves emelkedésnek felel meg. Az üzemanyagok hatósági ára is jól láthatóak a kártyás forgalmon: 2022-ben 128,5 milliárd forintért vettek üzemanyagot az érintettek, ami 26 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. 

Az egy üzemanyag-vásárlásra jutó kiadás tavaly átlagosan 13 051 forintot tett ki, míg egy évvel korábban 11 494 forintról volt szó. Ebben szerepe lehetett egyrészt annak, hogy év közben ellátási problémák voltak a kutakon, ezért az autósok többet tankoltak egy-egy alkalommal, másrészt annak, hogy drágább, prémium üzemanyagokat vásároltak, ha nem volt az adott kúton sima benzin vagy gázolaj.

 

Forrás: K&H
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását