2024. május 8. - Mihály

200 milliárd euró kellene!

A német Der Spiegel információi szerint mintegy 200 milliárd euró kellene egy Európai Valutaalap (EMF) életre hívásához. A német pénzügyminisztérium szakértőinek előzetes vizsgálatából az derül ki, hogy négyféle lehetséges megoldás kínálkozna az alap "ellátására".
2010. március 21. vasárnap 13:21 - HírExtra
Az egyik változat szerint az euróövezeti jegybankok devizatartalékainak egy része képezné az EMF pénzalapját. Egy másik változat szerint az intézmény megmentési akcióihoz maga csapolná meg a nemzetközi hitelpiacokat. További megoldás lehet, hogy a résztvevők befizetnének az alapba, illetve, mint negyedik variáció, hogy azok az országok finanszíroznák működését, amelyek államháztartása már nehéz helyzetben van.

Ha a résztvevők befizetéseiből működne az alap, ez Németország - mint a legnagyobb uniós gazdaság - számára 50 milliárd eurós kiadást jelentene.

Az EMF gondolata a súlyos görög költségvetési és adósságválság kapcsán merült fel. A szervezet az eddigi nyilatkozatok alapján hangsúlyozottan nem a Nemzetközi Valutaalap versenytársa lenne, de építene az IMF tapasztalataira és hasonló, sőt szigorúbb beavatkozási mechanizmussal ruháznák fel.

Nem vetette el az Európai Valutaalap létrehozásának gondolatát Nicolas Sarkozy francia elnök, a német pénzügyminiszter ugyanakkor a Financial Times-ban szigorú feltételeket javasolt egy ilyen intézmény létrehozásához, és felvetette, hogy a költségvetésük rendbetételére képtelennek bizonyuló tagországoknak távozniuk kellene az euróövezetből.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását