2024. május 8. - Mihály

A szerb választás így alakult

"Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk" - hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.
2022. április 4. hétfő 09:01 - HírExtra

Kiemelte, a VMSZ azt szerette volna elérni, hogy Szerbiában Aleksandar Vucic maradjon a köztársasági elnök, és az előzetes eredmények szerint ez a cél megvalósult. A másik fontos célkitűzés az volt, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP maradjon kormányon, és ez is megvalósult. "Ehhez mi úgy járultunk hozzá, hogy (.) az ide megérkezett levélszavazatoknak megközelítőleg a 75 százalékát juttattuk vissza a főkonzulátuson keresztül" - húzta alá.
    
Mindezek mellett cél volt az is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megőrizze a legitimitását, és ne törjön meg az érdekérvényesítő ereje. "Azt szeretném Önöknek mondani, hogy ez a három cél maradéktalanul megvalósult" - szögezte le a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.
    
Pásztor István kiemelte, a VMSZ 5 vagy 6 mandátum megszerzésére számít a 250 tagú parlamentben. Az utóbbi két évben 9 képviselője volt a magyar pártnak Belgrádban.
    
Az előzetes eredmények szerint hét szerb párt jutott be a szerbiai törvényhozásba, valamint öt nemzeti kisebbségi párt. Ehhez kapcsolódóan Pásztor István úgy fogalmazott: "a most kialakult politikai mező jóformán semmiben nem hasonlít ahhoz, amihez hozzászoktunk". Az elmúlt két évben a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt, valamint néhány kisebbségi párt képviselői politizáltak a szerb országgyűlésben.
    
A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását