2024. június 21. - Alajos, Leila

A külföldi magyarok is szavazhassanak levélben

Donáth Anna, a Momentum elnöke és Csillag Tamás, a párt listás képviselőjelöltje, Facebookon közzétett videóban hívták fel a figyelmet arra, hogy mennyire nehéz ma a külföldön élő magyaroknak élni a szavazati jogukkal.
2022. február 2. szerda 15:45 - HírExtra

„Itt vagyunk Londonban, de ugyanebben a pillanatban Berlinben, Hágában és Bécsben is a nagykövetségek előtt vannak a momentumosok, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy mennyire nehéz külföldről szavazni.” – kezdte a videó elején Donáth Anna.

A Momentum elnöke kiemelte, hogy több tízezer embernek órákat kell utaznia és sorban állnia csak azért, hogy leadhassa voksát. „Ez egészen felháborító és a magyar kormánynak mindent meg kellene tennie a probléma megoldása érdekében azzal, hogy kiterjeszti a levélszavazás lehetőségét azokra, akiknek van állandó magyar lakcíme. De legalább kérvényezhetnék a különböző országokban a kihelyezett szavazóhelyiségek számainak megnövelését.” – tette hozzá Donáth.

„Félnek tőlünk, hiszen egy 2018-as exitpoll alapján Londonban 10%-ot sem kapott a Fidesz-KDNP. Ez azonban nem jogosítja fel őket arra, hogy megnehezítsék, vagy ellehetetlenítsék több százezer magyar szavazáshoz való jogát.” – mondta Csillag Tamás.

A videó végén a Momentum politikusa megígérte, hogy a Parlamentben azon fog dolgozni, hogy minden külföldön élő magyar állampolgár szavazhasson levélben. „Ehhez azonban az kell, hogy mindenki regisztráljon a külképviseleti szavazáshoz és szavazzon április 3-án.”

Néhány nappal ezelőtt mutattuk be, hogy például Németországban lenne lehetőség több szavazóhelyiség létrehozására – a 2020-as román választások során például nagyjából hatszor annyi szavazóhelyiségben szavazhattak a németeknél élő románok az anyaország kérésére –, de a helyi magyar nagykövetséggel történő levelezésből egyértelműen kiderül, Magyarországnak abszolút nincs erre szándéka.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását