2024. március 29. - Auguszta

Az övék itt a tér

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt, amelynek rádiós premierje csütörtök reggel a Petőfi Rádióban várható - közölték az alkotók az MTI-vel.
2021. november 25. csütörtök 07:57 - HírExtra

Mint írják, a VOLT FILM által jegyzett Road Movie-sorozat új, 16. epizódja ezúttal bejárja Magyarországot, a dalhoz pedig Török Ferenc készített klipet.
    
A Miénk itt a tér című dal 2021-es feldolgozásakor az LGT-tagok - Karácsony János, Presser Gábor és Solti János - mellett Bagossy Norbi, Beck Zoli, Födő Sándor, Járai Márk, Lábas Viki, Oláh Ibolya, Papp Szabi, Rúzsa Magdi, Sena, Sipeki Zoltán, Szabó Attila, Szabó Tamás, Vitáris Iván, Wunderlich József és Zorán vonult stúdióba. A nyár eleji felvételen Kiss Tibi is megjelent, aki hosszú idő után először ebben a dalban szerepel, amelynek ötletgazdája Radnai Péter.
    
A dalszerző Presser Gábor aktívan részt vett a feldolgozás elkészítésében. Nemcsak jelen volt a stúdióban, hanem a hangkeverés is az ő munkáját dicséri. "A Miénk itt a tér egy '73-mas szerzemény. Arról az érzésről szól, amikor néha átmentünk Budára és megnéztük, hogy milyen szép is az. Aztán hazamentünk a régi gangos házakba. Én ezt egy egyszerű dalnak szántam, de tapasztalom, hogy a zeneszámoknak lehet egy saját élete, amit nem a szerző szült. A Miénk itt a térnek sok élete született az évtizedek során" - idézi a közlemény Presser Gábort.
    
A Road Movie-sorozat küldetése, hogy hazai szerzők, előadók közreműködésével járja körbe a történelmi Magyarországot, a sokak által szeretett előadók szemüvegén és élményein, dalain keresztül mutatja be, kinek mit jelent egy város, falu, régió vagy akár csak egy utca, egy tér - olvasható a közleményben.
    
"A Road Movie az elmúlt két évben 15 helyen járt, szerte az országban, 15 magyar várost, tájat mutatott be, határon innen és túl. Ez a dal most lehetőséget adott arra, hogy sok-sok élő legenda és fiatal zenész megmutassa a +saját terét+, meséljen azokról a titkos vagy éppen ismert helyekről, amelyekhez személyes viszonyuk, kapcsolatuk fűződik" - fogalmazott a közlemény szerint Lobenwein Norbert, a Road Movie producere.
    
Mint írták, a dalokhoz izgalmas klipek születnek, az alkotók pedig Tilla kíséretében egy-egy hosszabb filmben, a Road Movie Guide-ban mesélnek a szívükhöz közeli tájakról.
    
A Miénk itt a tér klipjét Török Ferenc rendezte. Míg a klip a rendező koncepciója szerint egyetlen helyen, a Budakeszi Arborétumban forgott, addig Könyves Dina rendező és Tilla kamerával és mikrofonnal a kézben utazta körbe az országot. Beck Zolival, Járai Márkkal és Wunderlich Józseffel Pécsen, Lábas Vikivel és Bagossy Norbival a Balatonon, Vitáris Ivánnal és Török Ferivel pedig Budapesten jártak. A többi "kedvenc tér" kiderül a Road Movie Guide-ból - írták.
    
Az összegzés felidézi, hogy 2019-ben, az első dalban a Margaret Island a Balaton déli partját mutatta be, majd Rúzsa Magdi Kishegyesre, a Road zenekar a Mátrába, a Hiperkarma a Mecsekbe, a Tankcsapda Debrecenbe, Bagossy Brothers Company Gyergyószentmiklósra kalauzolta rajongóit.
    
A Road Movie 2022-ben is folytatja az országjárást.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását