2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Három miniszterelnök-jelölti vita lesz

Háromszor vitáznak a programjukról az ellenzéki pártok jelöltjei az előválasztás előtt élő adásban.
2021. szeptember 1. szerda 13:51 - HírExtra

Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét.

A pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán: kettőt az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak meg – ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak.

Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra. Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga.

A fenti szempontok alapján az alábbi időpontokban és felületeken lesznek megrendezve a hivatalos miniszterelnök-jelölti viták:

2021. szeptember 12. – ATV

2021. szeptember 24. – RTL Klub

2021. október 4-10. között – RTL Klub

A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat jelölti vita is megrendezésre kerül a következő hetekben, melyek szintén nagyon fontos részeit képezik az előválasztásnak, a demokrácia megerősítésének.

A pártok ezúton is köszönik minden előválasztási vita megszervezésében részt vevő médiumnak, szervezetnek, egyesületnek, hogy ezeket az eseményeket megvalósítják, mert ezzel ők is segítik a Fidesz által kiüresített, lebutított közélet újratöltését.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását