2024. március 29. - Auguszta

LMP: egységes szabályt kell alkotni a frakcióalakításhoz

Az LMP azt javasolja, hogy a jövőben törvényileg egységesítsék, hogyan lehet frakciót alakítani a különböző önkormányzatokban - ismertette Karácsony Gergellyel közösen benyújtott törvénymódosító javaslatát a párt frakcióvezetője kedden.
2010. október 12. kedd 15:10 - HírExtra
Schiffer András parlamenti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását célzó javaslatuk egyrészt átemeli a parlamenti házszabálynak az országgyűlési frakciókra vonatkozó rendelkezéseit.

Emellett pedig kezelni akarják az önkormányzati törvény idei változtatásai nyomán kialakult helyzetet; ezt úgy jellemezte, hogy "a narancsuralmi rendszer felborította a pártok közötti arányosságot", ezért tömegével vannak egy fővel jelen pártok és társadalmi szervezetek a helyi önkormányzatokban.

A politikus alkotmányosan is aggodalmasnak nevezte azt a helyzetet, hogy a helyi önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatára van bízva, hogy hogyan lehet frakciót alakítani.

Az MTI kérdésére azt mondta, hogy javaslatuk elfogadása esetén akár már egy fővel is lehetne frakciót alakítani. Módosító javaslatuk úgy fogalmaz, hogy azt a pártot vagy társadalmi szervezetet már megillesse a frakcióállítás joga, amely listáról vagy kompenzációs listáról legalább egy főt tud delegálni az önkormányzatba.
 
Ezt azzal indokolta, hogy a listás mandátumszerzésre ugyanis olyan választói felhatalmazást és legitimitást jelent, amivel együtt kell járnia annak, hogy a mandátumot szerzett képviselő alakító jelleggel tudjon részt venni a testület munkájában.

Hozzátette, az egyéniben bekerült képviselőket "nem feltétlenül értékelik"; bár matematikailag lehetséges, gyakorlatilag kicsi az esély arra, hogy egy szervezet egyéniben képes képviselőt küldeni egy önkormányzatba, de a listáról nem.

Kitért arra is, hogy az LMP képviselői az önkormányzatoknál is fontos bizottsági működésre is javaslatot tesznek: kezdeményezik, hogy a kisebbségi jelenlét biztosítására a képviselőcsoportok – összesen legfeljebb a képviselőcsoport taglétszámával azonos számban – külsős bizottsági tagot jelölhessenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását