2024. április 19. - Emma

Ennyit nyert a tőzsde a pandémia alatt

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Igazgatósága a pandémiás helyzet miatt közgyűlési jogkörben elfogadta a tőzsde tavalyi pénzügyi jelentését, amely alapján 2020-ban 118 millió forintos adózott eredményt ért el a BÉT. Az eredményt teljes egészében a piacfejlesztési tevékenységébe kívánja visszaforgatni a társaság, így osztalékot nem fizet - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2021. május 26. szerda 13:30 - HírExtra

A BÉT bevételei mintegy 3 milliárd forintot tettek ki 2020-ban, a működési költségek és ráfordítások 2,4 milliárd forintos értéke mellett a társaság üzemi eredménye 481 millió forint lett, amely az előző évi eredményhez képest 809 millió forinttal magasabb.
    
A közlemény szerint Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója a 2016-2020-as tőzsdefejlesztési stratégia utolsó évében elért főbb eredményeket értékelve elmondta: a kibocsátói aktivitásokat illetően az év eleje kedvezően alakult, az új bevezetések mellett több tőzsdei társaságnál is jelentős tőkebevonásra került sor, a bevezetések, valamint a tőkeemelések 14,5 milliárd forinttal növelték a szabályozott piaci részvénykapitalizációt.
    
Az Xtend piacon az új bevezetések, valamint a végrehajtott tőkeemelések bevezetési értéken 8 milliárd forinttal erősítették a kapitalizációt. Ugyan a Covid-helyzet mind a részvénybevezetéseket, mind a forgalmi adatokat tekintve megtörte a pozitív tendenciát, a visszaesés ellenére a BUX index az év végére visszatért a járvány előtti szintekre, és az akkor új csúcsot jelentő előző évzáráshoz képest is csak 8,6 százalékkal alacsonyabban fejezte be a 2020-as évet - ismertette a vezérigazgató.
    
Hozzátette, hogy szolgáltatások, rendezvények terén is aktív évet tudhat maga mögött a BÉT. A dinamikusan növekedő középvállalatok közössége, a BÉT50 már közel 250 vállalatot számlál. A Londoni Tőzsdecsoporttal közös vállalatfejlesztési képzés, az ELITE Program hazai tagvállalatainak száma a régióban kiemelkedő módon meghaladta az ötvenet. A tőzsdei jelenlét finanszírozását támogató Mentor Program keretében újabb két társaság nyert el támogatást. A BÉT Xbond piacára 2020-ban 28 kibocsátó 31 papírját vezették be, így a legintenzívebb kibocsátói aktivitás a kötvénypiacon volt tapasztalható a BÉT-en.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását