2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MSZP: kellenek a települési adatok!

A Fidesz hozza nyilvánosságra az oltásokra vonatkozó a települési szintű adatokat! - szólított afel a kormánypártot Bangóné Borbély Ildikó, szocialista képviselő.
2021. április 29. csütörtök 08:04 - HírExtra

A közlemény szövege:

"A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt állítja, hogy nem rendelkezik települési szintű adatokkal az oltásokkal kapcsolatban. Nehezen hihető ez a kijelentés azok után, hogy az operatív törzs mindig hangsúlyozza, hogy milyen sok adminisztrációval jár az oltások beadása és milyen szigorúan veszik az ezekről szóló adatközlést.

Pont ezek az adatok hiányoznának? Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a Fidesz továbbra is folytatja az érthetetlen titkolózást a járványkezeléssel kapcsolatban.

Ugyanis nem először próbálják meg bizonyos adatok létezését letagadni. Korábban az országos tisztifőorvos még azt mondta, hogy nem rendelkeznek a fertőzöttségre vonatkozó járási szintű adatokkal, majd nem sokkal később mégis nyilvánosságra hoztak egy elnagyolt térképet a fertőzöttek települési szintű eloszlásáról. Újságírók adatigénylését követően, hónapokig tartó ködösítés után pedig kiderült, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ mégis rendelkezik részletes adatokkal.

Ezt a kínos színjátékot akarják újra eljátszani? Miért nem akarja a kormány közölni az oltásokra vonatkozó a települési szintű adatokat? Miért nem akarják hitelesen tájékoztatni az embereket? 

Kormányzati részről a tisztességes kommunikáció hiánya nagyban hátráltatja a járványkezelést, az MSZP ezért már a járvány kirobbanásának kezdetétől folyamatos, gyors, pontos, hiteles és teljes körű tájékoztatást követel.

Az MSZP tehát elvárja, hogy az operatív törzs vagy Gulyás Gergely a következő kormányinfón hozza nyilvánosságra az oltásokra vonatkozó települési szintű adatokat!"

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását