2024. április 16. - Csongor

A kormány kiszervezte a közvagyont?

A rendszerváltás utáni időszak egyik sötét napjának nevezte a keddit az LMP frakcióvezetője, mondván, ezen a napon az Országgyűlés mintegy ezermilliárd forintos közvagyon "kiszervezéséről" hoz döntést.
2021. április 27. kedd 10:01 - HírExtra

Keresztes László Lóránt súlyos bűnnek nevezte, hogy a járvány kritikus időszakában, válság idején igyekszik "hazug indokokkal" a kormányoldal politikai irányítás alá vonni szinte a teljes magyar felsőoktatást.
    
Ugyancsak sérelmezte, hogy mindezzel párhuzamosan "a Kínai Kommunista Párt egyetemét" is Magyarországra kívánják hozni, ezzel pedig Kína felé tovább adósítják az országot. "Orbán Viktor miniszterelnök már hivatalosan is büszkén hoz olyan döntéseket, ami ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel" - tette hozzá.
    
A felsőoktatás fejlesztéséhez Keresztes László Lóránt szerint nincs szükség alapítványi formára, Európa legelismertebb egyetemei is jellemzően állami fenntartásúak. A folyamattal azonban megsértik az intézmények autonómiáját - mondta.     
    
Kijelentette, hogy a Fidesz ellenzékből még politikamentes kuratóriumokat szorgalmazott, mára azonban saját embereit ülteti azokba.
    
Az ellenzéki pártok mindegyike egyetért azzal, hogy ha 2022-ben lehetőség lesz rá, helyre kell állítani az egyetemi autonómiát, a kiszervezett közvagyont pedig vissza kell szerezni - zárta szavait az LMP frakcióvezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását