2024. március 29. - Auguszta

A Pápa nem akart pózolni Pompeóval

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azzal a kéréssel fordult Ferenc pápához, hogy magánkihallgatáson fogadja őt, de Ferenc pápa elutasította a kérést – tudatta a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.
2020. október 1. csütörtök 09:56 - HírExtra

A római katolikus világegyház vezetőjének szokatlan eljárását Vatikánvárosban azzal hozzák összefüggésbe, hogy az amerikai diplomácia vezetője elítélte a Szentszék és Kína kapcsolatépítését, és a kínai püspökök kinevezésével kapcsolatos megállapodást, melyet meghosszabbítani is készül.

Noha a vatikáni diplomácia nem nevezte meg az elutasítás okát, a Szentszék zokon vehette, hogy Pompeo kétségbe vonta a pápa erkölcsi tekintélyét amiatt, hogy míg Trump elnök a „gonosz birodalmaként” kezeli Kínát, a Szentszék kapcsolatait építi vele.

Vatikáni körökben különösen furcsállották, hogy Pompeo akkor intézett újabb verbális kirohanást a Szentszék ellen, amikor találkozót kért a pápától. „Normális körülmények között egy ilyen magas szintű látogatást a megbeszélés tárgyát képező napirend meghatározásával készítik elő, hogy azután magánjellegű, bizalmas tárgyalást folytassanak róla. Ez a diplomáciai szabályok egyike” – mondta Paul Richard Gallagher érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára.

A Békekör tudósítója felhívta a figyelmet arra is, hogy Donald Trump elnök szorosan kötődik olyan amerikai protestáns és katolikus mozgalmakhoz, amelyek szemben állnak Ferenc pápa nézeteivel, és bírálják nyitott, embercentrikus, békeszerető politikáját, köztük a jó viszony építését a Kínai Népköztársasággal.

Forrás: Magyar Békekör
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását