2020. augusztus 6. - Berta, Bettina

Beújít KSH: itt a podcast!

Big data, kísérleti statisztika, cenzusok. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júniustól új felületen – egy podcast csatornán – nyújt havonta betekintést a „színfalak” mögé, melyben a statisztika világába kívánja elkalauzolni a hallgatókat.
2020. július 10. péntek 14:02 - HírExtra

A hivatal online felületein elérhető tematikus „rádióadása” érdekes kérdésekre keresi a választ úgy, hogy közben szórakoztató és informál. Az első adás témája a H-UNCOVER elnevezésű országos koronavírus szűrővizsgálat, amelyről Mag Kornéliával, a KSH elnökhelyettesével beszélgetett Bognár Gergely, a KSH szóvivője. A KSH podcastak az összes nagyobb streaming szolgáltatónál elérhetővé válnak.

 Újszerű, a statisztikai ismertségének növelésében, edukálásban és az adatgyűjtési folyamatok „felfedésében” jól használható felülettel jelentkezik júniustól a Központi Statisztikai Hivatal, KSH Podcast néven. Az állami szférában ma még innovatívnak számító megoldás lehetőséget biztosít a statisztikai szakma és az érdeklődők számára, hogy betekintést nyerjenek a KSH működésébe, adatgyűjtéseibe, felhasznált módszertanaiba úgy, hogy közben szórakoztató módon hallgathatnak beszélgetéseket a hazai és világszintű folyamatokról. 

A körülbelül 25-30 perces beszélgetések nem öncélúak: összefüggéseket világítanak meg és segítenek megérteni a statisztikai célú adatgyűjtéseket. A podcast csatornán mindezekre a KSH szakértői adnak közérthető, szakmai válaszokat. 

Az első beszélgetés témája a világot és hazánkat is hosszú hónapokon keresztül lázban tartó koronavírus járvány és az ahhoz kapcsolódó májusban elvégzett H-UNCOVER felmérésre épül. A négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálati kutatásról, annak kihívásairól, módszertanáról és eredményeiről a hivatalon belüli projektvezetővel és elnökhelyettessel, Mag Kornéliával beszélgetett Bognár Gergely, a KSH szóvivője. 

„A kutatás tervezési, előkészítési, adatgyűjtési, feldolgozási és közzétételi folyamataiban is végig jelentős feladatokat vállalt a KSH. A több mint kétszáz munkatársunk bevonásának, valamint egy rendkívül intenzív kéthetes adatgyűjtési, illetve kéthónapnyi tervezési és feldolgozási időszaknak is köszönhetően nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő teljesítményt: 68,35%-os országos részvételi arányt sikerült elérni.” - emelte ki a KSH Architekturális Szolgáltatások Igazgatóságát irányító elnökhelyettese, majd hozzátette: „A H-UNCOVER óriási kihívás és munka volt, hasonlatos a jövőre végrehajtott népszámláláshoz, melyre mi azt szoktuk mondani, hogy az ország legnagyobb hadművelete a békeidőkben.” 

A KSH podcast csatornáján többek közt olyan további tartalmak várhatók a közeljövőben, mint a lakáspiaci mutatók kapcsán újdonságként megjelenő kísérleti statisztika, a magyarországi szinglitérkép, a lakossági adatfelvételek, turizmus, valamint a közeledő népszámlálás. 

A KSH podcast csatornája itt érhető el.

Forrás: KSH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását