2024. május 9. - Gergely

Feltörőben az üdülési csekk

Az idei esztendőben megközelítőleg 35-36 milliárd forintos forgalomra számít az üdülési csekkeket kibocsátó és forgalmazó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány - közölte az alapítvány üzletviteli igazgatója kedden Békéscsabán az MTI-vel.
2008. január 29. kedd 19:03 - Hírextra

Szabó Béla elmondta: tavaly, az előző évhez viszonyítva, a forgalom több mint 100 százalékkal növekedett, és elérte a 30 milliárd forintot, mert egyre több munkáltató él az üdülési csekk kínálta adó- és járulékkedvezményekkel.

Az alapítvány számításai szerint az üdülési csekkekkel 2007-ben már 1,7 millió ember pihenéséhez, üdüléséhez járultak hozzá.

"A gazdálkodó szervezetek a velük szemben egyre erőteljesebben megfogalmazódó társadalmi felelősségvállalás iránti elvárásnak úgy tudnak a leghatékonyabban megfelelni, ha a dolgozóik életminőségnek a javításához, a készpénzben történő kifizetés helyett, az akár 60 százalékos megtakarítást eredményező üdülési csekkformát választják" - hangoztatta.

A kiugró növekedést egyebek mellett annak is tulajdonította Szabó Béla, hogy napjainkra már 27 féle szolgáltatásnál, s mintegy 8.000 belföldi szolgáltatónál lehet az üdülési csekkel fizetni.

Az igazgató szerint a hagyományos turisztikai szolgáltatások terén szinte 100 százalékos a lefedettség az országban, s az idén főként a kulturális és szabadidősport-szolgáltatók bekacsolásával kívánják a felhasználási lehetőségeket bővíteni.

Kedvező tendenciának nevezte, hogy egyre több elfogadóhely - az üdülési csekk névértéken történő beváltásán túl - nyújt többletszolgáltatást, ad ajándékot vagy árkedvezményt az üdüléséi csekkel rendelkező vendégek számára.

Az alapítvány egyébként az üdülési csekk forgalmazásának eredményét a szociálisan rászorultak megsegítésére fordítja. Az idei évben, a tavalyit kis mértékben meghaladóan, közel 60 ezer alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjas, több gyermeket nevelő munkavállaló, fogyatékossággal élő és szakiskolai diák részesülhet pályázatok révén mintegy 2,7 milliárd forint összegű támogatásban.

Az ezzel kapcsolatos felhívások már megjelentek, és február elsejétől lehet ezekre a forrásokra az érintetteknek pályázni - mondta Szabó Béla.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását