2020. szeptember 21. - Máté, Mirella

Cibetmacska született

Binturong (Arctictis binturong) született a Szegedi Vadasparkban, a cibetmacska faj kölykét már a látogatók is megfigyelhetik az Ázsia-ház melletti kifutójukban - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
2020. június 12. péntek 13:39 - HírExtra

A szülőpár, Tao és Shien az európai fajmentő program (EEP) keretében 2012-ben érkezett a szegedi állatkertbe, és már gyakorlottnak számítanak, tavasszal világra jött kölykük a tizenegyedik.
    
A többi közt a jó tartási körülményeknek köszönhető szaporulat kiemelkedőnek számít, az európai állatkertekben a faj csupán 160 példányát gondozzák.
    
A binturongok az Indokínai-félsziget sűrű erdeiben élnek, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint egyre csökkenő számban. Elsősorban az élőhelyének elvesztése, a fakitermelés és az ültetvények térhódítása, valamint a vadászat, vadbefogás veszélyezteti.
    
Ha valamiről megjegyzik az emberek a nevüket, az egy különleges tulajdonságuk: a szaguk a popcornra emlékeztet. A nevüket megpróbálták helyettesíteni a nyestmedve, medvenyest, sőt a medvemacska elnevezésekkel, de egyik sem ragadt meg a köztudatban. A binturong első ránézésre medveszerű, de mászik, mint a macska, a testalkata viszont a nyestekére emlékeztet. Az egyik legnagyobb cibetmacskaféle testhossza csaknem egy méter, tömege eléri a 14 kilogrammot. Jellegzetessége a rendkívül izmos, hosszú farok, amellyel - az óvilági emlősök között ritka módon - kapaszkodni is tud.
    
A nőstényeknek - három hónapos vemhesség után - évente kétszer születik kölykük, alkalmanként leggyakrabban kettő, de az utódok száma időnként eléri a hatot is. A korábban Szegeden született fiatal binturongok nem maradtak a vadasparkban: francia, szerb, holland, olasz és lengyel állatkertekben folytatták az életüket. A tavalyi kölykök a járvány korlátozásai miatt még nem költöztek át új helyükre, de a két fiatal nőstény rövidesen a Krakkói Állatkertben élhet tovább.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását