2020. június 3. - Klotild

Uniós érték lett a csemege sajtunk

Az Európai Bizottság a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot - elsőként a magyar sajtok közül - a hétfői nappal bejegyezte mint oltalom alatt álló földrajzi jelzést. Az uniós oltalom iránti kérelmet a Tradicionális Magyar Sajtok Egyesülete nyújtotta be 2016 áprilisában az Agrárminisztériumhoz (AM) - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
2020. április 20. hétfő 14:40 - HírExtra

Tájékoztatásuk szerint a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot hagyományosan a nyugat-dunántúli megye területén állítják elő. Jellegzetessége, hogy az érleléséhez szükséges, fő érlelő mikroflóra a sajt felületén az érlelés negyedik, ötödik napján már megjelenik és halványsárga bevonatot képez. A sajt a négy-öt hétig tartó érlelést követően vöröses-sárga színű, erőteljes illatú és aromás ízű.
    
Közölték: a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt elnevezés az AM által elindított Földrajzi árujelzők program eredményeként került oltalom alá. A program célkitűzése az agrárgazdasághoz kötődő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint az, hogy a termelői közösségek éljenek az oltalom nyújtotta lehetőségekkel, és élvezzék azok előnyeit. Az oltalom védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel az oltalom alatt álló termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Az oltalmat a termék csomagolásán feltüntetett uniós szimbólum is jelzi.
    
A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt bejegyzésével tizenötre emelkedett azon magyar mezőgazdasági termékek és élelmiszerek száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unió valamennyi tagállamában oltalmat élvez. A Földrajzi árujelzők programjának keretében további 26 új földrajzi árujelző uniós oltalmára irányuló eljárás van folyamatban, elsősorban a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, valamint a regionális pálinkák körében - tették hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását