2020. június 6. - Norbert, Cintia

A vízilabdában az utánpótlás most a kulcs

Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke szerint a legfőbb feladatuk, hogy a jelenlegi rendhagyó helyzet ellenére az utánpótlásban sikerüljön megtartaniuk a létszámot.
2020. április 12. vasárnap 11:14 - HírExtra

Gergely István a közmédiának adott nyilatkozatában kifejtette: a koronavírus-járvány miatt nem az évtizedes hagyományoknak megfelelően zajlanak az edzések, és a megszokott, többnyire személyes kommunikációs csatornák sem működhetnek.
   
 "Abszolút irreális elvárás, hogy ne legyenek teljesítménybéli visszaesések, mert ezek meglesznek, ez nem kérdés. Nagyon fontosak azok az edzői kompetenciák, amelyek nem a sportszakmai hátteret hivatottak biztosítani, hanem sokkal inkább a pedagógiait, emberit és pszichológiait. Innentől kezdve pedig abszolút a kreativitásukra van bízva, hogyan tudják megfogni az utánpótláskorú versenyzőket úgy, hogy ők majd vissza is jöjjenek hozzánk" - mondta a sportvezető.
    
Hozzátette: miután visszatér majd az élet a rendes kerékvágásba, az vélhetően más lesz, mint korábban volt.
    
"A legnagyobb kihívást számunkra a létszámunk megtartása jelenti. A teljesítmény romlása, visszaesése az világszinten tapasztalható lesz, és mivel mindenki ugyanúgy fog visszaesni, a versenyhelyzetben ez nem okoz majd különbséget. Ha mindenki visszaesik, tíz, húsz, harminc, ötven százalékot, akkor lényegében az eredményesség még ugyanaz maradhat, mintha mindenki a saját szintjén tudna játszani vagy versenyezni" - nyilatkozta Gergely István.
    
A BHSE ügyvezető elnöke hangsúlyozta: nemcsak klubjuknál, hanem az egész magyar sportot figyelembe véve az egyesületek, szakosztályok és edzők rengeteg munkát, energiát fektettek a toborzásba, márpedig mindig könnyebb megtartani valakit a rendszerben, mint megszerezni. Az utánpótlás létszámának, a merítési bázisnak a drasztikus csökkenése pedig a jövőre nézve kihathat a professzionális szint eredményességére is, hiszen a lemorzsolódottak között óhatatlanul lesznek tehetséges, sokra hivatott fiatal versenyzők, a jövő bajnokai is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását