Az Agrárminisztérium pénteki közleménye szerint a szakemberek idén is felmérték a fokozottan védett madárfaj létszámát, hogy pontos képet kapjanak a populációról. A túzokszinkronok adatai az elmúlt években körülbelül 10 százalékos gyarapodást mutatnak a Kárpát-medencében.
Míg a korábbi időszakban hozzávetőlegesen 1500 egyedre becsülték a magyarországi túzokállományt, addig néhány év óta már 1600 példánnyal számolnak a szakemberek, amit a januári adatok is alátámasztanak. A túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül Magyarországon van. A Kárpát-medencében három fő régió különíthető el a túzokállományok szempontjából, mindegyikben több rendszeres telelőterülettel, illetve dürgőhellyel (párzóhellyel). A természetvédelmi szakemberek minden év januárjában felmérik az itt telelő túzokcsapatokat.
Az idei számlálás szerint 2200 fölé nőtt a Kárpát-medencei túzokállomány, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban. A legnagyobb előfordulási helyük a keletpannon régió, itt közel 1000 egyedet számláltak, míg a közép-magyarországi és a nyugatpannon régió mintegy 600-600 madárnak ad otthont. A túzokszámlálást azért télen tartják, mert ilyenkor mindig pontosabb képet lehet kapni egy-egy régió állományáról, hiszen a telelő madarak jól megfigyelhető, elkülönült csapatokba verődve töltik az időt, ezáltal pontosan megszámolhatók.
A túzok Magyarországon 1971 óta védett, 1979 óta fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint. Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a faj megóvását, külön szakértői munkacsoportot működtet és a Nemzeti biodiverzitás stratégiában is hangsúlyos szerepet kapott az állomány védelme és növelése, ami nagyban hozzájárul Magyarország biológiai sokszínűségének megőrzéséhez. Emellett számos program segíti a túzok védelmét: természetvédelmi pályázatok keretében jelentős védelmi intézkedések történtek, egyre több gazdálkodó folytat túzokbarát mezőgazdasági művelést, hangsúlyt kap a túzok- és apróvadvédelmi vadgazdálkodás megvalósítása, illetve - ahol szükséges - az áramszolgáltatók közreműködésével folyamatban van a légvezetékek földkábellel történő kiváltása.