2020. február 22. - Gerzson

Az angolok nem engedik ki a terroristákat

Véget vet a brit kormány annak a büntetőjogi gyakorlatnak, amelynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket teljes büntetésük letöltése előtt szinte automatikusan szabadlábra helyezték - közölte hétfőn a brit igazságügyi miniszter.
2020. február 4. kedd 12:13 - HírExtra

    Robert Buckland a londoni alsóház képviselőit arról tájékoztatta hétfői esti felszólalásában, hogy a kormány soron kívüli, sürgősséggel kezdeményezett törvényalkotási aktussal szigorítja a terrorizmus miatt börtönbüntetésre ítéltek próbaidőre bocsátásának szabályozását. Buckland elmondta, hogy a tervezett jogszabályi szigorítás azokra is vonatkozik, akik már jogerős ítélet alapján elkezdték büntetésük letöltését és jelenleg is fegyintézetben vannak.

    Az intézkedés előzménye, hogy vasárnap London egyik déli városnegyedében egy késes támadó két embert megsebesített. A támadás után kiderült, hogy az elkövető, a 20 éves Sudesh Amman, akit a rendőrök a helyszínen agyonlőttek, alig egy hete szabadult a börtönből a rá kirótt három év és négy hónap szabadságvesztés felének letöltése után.

    A támadásban - a rendőri fegyverhasználat után szétrepülő üvegszilánkoktól - könnyebben megsérült egy fiatal nő is. Sudesh Ammant terrorcselekményekre biztató szélsőséges tartalmak birtoklása és terjesztése miatt ítélte el 2018-ban a londoni központi büntetőbíróság. A terrorelhárító szolgálatok annak idején feltárták azt is, hogy a férfi lefejezésekről készített videókat osztott meg barátnőjével, akit arra biztatott, hogy ölje meg "hitetlen" szüleit, és maga is terrortámadásokra készült Londonban.

    Tárgyalásán Amman elismerte a terhére rótt vádakat. Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy a kormány már hétfőn újabb szigorítási terveket jelent be a terrorcselekményekért elítéltekkel szemben. E terveket ismertette hétfő esti alsóházi tájékoztatóján az igazságügyi miniszter.

    Robert Buckland rámutatott: a sürgősséggel beterjesztett törvényszigorítási javaslat alapján a terrorcselekményekért elítélteket a továbbiakban semmilyen körülmények között nem lehet büntetésük felének letöltése után szabadlábra helyezni. Nekik minimum a kiszabott ítélet kétharmadát rács mögött kell tölteniük, és ekkor sem kerülhetnek automatikusan szabadlábra, hanem ügyüket egy erre hivatott szakértői testület bírálja majd el, átfogó egyéni kockázatelemzés elvégzése után.

    Ha ez a testület nem javasolja a próbaidőre bocsátást, a terrorcselekményekért elítélteknek teljes mértékben le kell tölteniük büntetésüket - mondta az igazságügyi miniszter.

    Kijelentette: nem tartható fenn az a helyzet, hogy olyanok kerülhessenek ki automatikusan a börtönökből büntetésük letöltése előtt, anélkül, hogy a szabadlábra helyezésekről döntő testület ügyüket elbírálhatná, akikről tudható, hogy kockázatot jelentenek a lakosságra.

    Rövid időn belül a vasárnapi támadás volt a második olyan, amelyet büntetésének letöltése előtt szabadlábra helyezett terrorista követett el.

    November 29-én Usman Khan a londoni City pénzügyi központjában, a London híd közelében két embert késsel megölt, hármat megsebesített, mielőtt a rendőrök agyonlőtték.

    A támadás után kiderült, hogy Kahnt terrorcselekmények előkészülete címén 2013-ban 16 évnyi börtönre ítélték, de már 2018 decemberében próbaidőre őt is szabadlábra helyezték.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását