Kultúra

Színpadra áll az Eldorádó

Mások a hangsúlyok, a nézők egy másik történetet látnak ugyanarról az emberről. Így jellemezte Bereményi Géza író az egykori sikerfilm, az Eldorádó új színpadi változatát, amelyet február 8-án mutatnak be a fővárosi József Attila Színházban.

    „Ez nem a forgatókönyv színpadi változata, hanem egészen más. Sűrűbbek a helyzetek és sűrűbbek a jellemek is, mivel élőben, a nyilvánosság előtt mutatkoznak meg” – mondta Bereményi Géza, aki csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt.

    Az 1988-ban bemutatott Eldorádó című filmnek, amelynek Bereményi Géza nemcsak írója, hanem rendezője is volt, 2011-től már létezett egy színpadi változata Az arany ára címmel. Mint a szerző kifejtette, úgy érezte, van a műben egy jobb változat. Hozzátette: a mostani arányosabb, színházibb és jobb szerepeket kínál.

    „A főszereplő persze most is Monori, de unokája betegsége, illetve megmentése csak egy kis mozzanat a dramaturgiában. A fontos most a háború utáni időszakban a kereskedelem helyzete, illetve a kereskedő sorsvonala” – jegyezte meg.

    A filmben nem, a darabban már nevén nevezik a Teleki teret. Bereményi Géza kitért arra, hogy nem annyira a piac történetéről van szó, a Teleki tér a helyszín, a közeg, amelyben a kereskedő drámai sorsa megmutatkozik. „Mi történik vele, milyen következtetéseket von le, amikor a kereskedelem gyakorlatilag megszűnik, és csak annak látszata létezik” – fogalmazott.

    Az Eldorádó című darab rendezője Funtek Frigyes.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.