2019. december 11. - Árpád

Növekedő magyar export

Szeptemberben az export euróban számított értéke 10,9 százalékkal, az importé 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 385 millió euróval nőtt, és 566 millió eurót tett ki - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn első becslése alapján.
2019. november 11. hétfő 08:36 - HírExtra
 

Az export jelentősen megélénkült az előző havi 2,7 százalékos emelkedést követően, 2017 májusa óta most mutatta a legnagyobb éves növekedési ütemet. A 9,582 milliárd euró értékű szeptemberi export idén március óta a legnagyobb.

A jelentős szeptemberi export teljesítményt már sejteni engedte az ipari termelés múlt pénteken kiadott előzetes adata, amely 11,1 százalékos éves növekedést jelzett az augusztusi szerény 0,3 százalék után.

A szeptemberi export 80 százaléka az Európai Unió országaiba ment, az import 73 százaléka onnan érkezett.

Az év első kilenc hónapjában a kivitel 4,5 százalékkal, a behozatal 5,6 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához mérve, az exporttöbblet 569 millió euróval csökkent, és 3,915 milliárd euró volt.
A külkereskedelmi termékforgalom szeptemberi részletes adatait december 2-án közli második becslése alapján a KSH.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását