2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Négy év után indul az eljárás a terrorista ellen

Büntetőeljárás indul Belgiumban Salah Abdeslam, a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelője és megszervezője ellen a 2016 márciusában, Brüsszelben, két helyszínen elkövetett robbantásos merényleteket elkövető terrorista csoportban való részvétele miatt - közölte a helyi sajtó szerdán.
2019. augusztus 7. szerda 10:26 - HírExtra
 

Három éve, 2016. március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai. A támadásokban 32-en meghaltak és 340-en megsebesültek, köztük két magyar. Fél évvel korábban, 2015. november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg.

A belga sajtó arról számolt be, hogy a belga hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek belgiumi kitervelői és elkövetői csoportjai között. A gyanú szerint ezeknek volt a tagja, illetve közöttük tartott kapcsolatot a gyanúsított, Salah Abdeslam, aki ellen már folyik eljárás Franciaországban a párizsi támadásokban vállalt szerepe miatt.

Belgiumban jövő tavasszal állíthatják bíróság elé a brüsszeli merényletekkel összefüggésben. A belga szövetségi ügyészség kedden megerősítette, hogy erről június végén értesítették az érintettet. Abdeslamot terrorista csoportban való részvétellel gyanúsítják, "ami azt jelenti, hogy a gyanú szerint a brüsszeli támadások előkészítésében nem közvetlenül vett részt" - közölte a szövetségi ügyészség.

A Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelésével vádolt, jelenleg franciaországi őrizetben tartott Abdeslamnak 2018 elején gyilkossági kísérlet, továbbá tiltott fegyvertartás miatt már bíróság elé kellett állnia Belgiumban, mert egy héttel a brüsszeli terrortámadásokat előtt egyik társával együtt a belga főváros Forest negyedében lőfegyverrel rendőrökre támadt, majd elmenekült. A szökevényeket néhány nappal később a főváros Molenbeek nevű negyedében elfogták. Büntetőperében elmarasztaló ítélet született, amelyben a bíróság 20 éves börtönbüntetést szabott ki rá.

Mind a párizsi, mind pedig a brüsszeli terrortámadások elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását