2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A belgáknak elegük lett az atomfegyverekből

Közös törvényjavaslatban tiltaná meg a vallon és a flamand zöldpárt atomfegyverek tárolását Belgiumban, miután egy NATO-jelentés megerősítette ama feltételezéseket, hogy az országban amerikai nukleáris robbanófejeket tárolnak - jelentette a helyi sajtó kedden.
2019. július 16. kedd 14:32 - HírExtra
  

"Bár a szövetségi kormány mindig tagadta, a NATO parlamenti közgyűlésének jelentése megerősítette, hogy B61 jelű amerikai atombombákat tárolnak a belgiumi Kleine-Brogel légi támaszponton. Ideje véget vetni ennek az álszentségnek, és átlátható vitát kell folytatni a kérdésről" - írták a közleményben.

"Megakadályoznak mindenféle vitát azzal, hogy nem ismerik el az atomtöltetek létét. Ez alapvető fontosságú téma. Elfogadhatjuk ezen fegyvereket az országunk területén, amikor egy olyan személyé a felelősség, mint Donald Trump amerikai elnök?" - tették fel a kérdést.

A benyújtott tervezetről várhatóan csütörtökön vitázik a szövetségi parlament.

A Le Soir című belga napilap szerint a nyilvánosság számára is elérhető jelentésben arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok a NATO keretében mintegy 150 atomfegyvert állomásoztat Európában, a belgiumi Kleine-Brogel, a németországi Büchel, az olaszországi Aviano és Ghedi-Torre, a hollandiai Volkel bázison, továbbá ide tartozik a törökországi Incirliknél lévő légi bázis is.

A cikkben az ország "legkevésbé őrzött államtitkának" nevezték, hogy a kelet-belgiumi Limburg tartományban lévő támaszponton hosszú évek óta amerikai atomfegyvereket tárolnak. A kormány a feltételezést soha nem erősítette meg, igaz, nem is tagadta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását