2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A szakemberek a korábbiaknál derűlátóbbak, valamelyest nőtt az utóbbi időben a brit kilépésről szóló megállapodás esélye az Egyesült Királyság és az Európai Unió között - jelentette a brüsszeli sajtó kedden.
2018. október 9. kedd 13:06 - HírExtra
  

Diplomáciai források arról számoltak be, hogy jelentős előrelépés történt a kiválási tárgyalásokon több területen is, ami enyhített a felek közötti feszültségen, ez pedig új lendületet adhat a folyamatnak. Közelebb került a megoldás például a vitarendezés jövőbeli lehetőségeit és a ciprusi brit katonai támaszpontokon tartózkodó uniós állampolgárok jogait illetően.

Noha továbbra is vannak még rendezésre váró kérdések, például az ír-északír határellenőrzés ügye, de óvatos optimizmus figyelhető meg London és Brüsszel részéről egyaránt - közölték bennfentesek a Politico hírportál cikke szerint.

A legnehezebbnek még mindig az ír kérdés megoldása ígérkezik, a brit kormány várhatóan a napokban mutatja majd be újabb javaslatait arra vonatkozóan, hogy miként lehetne elkerülni a szigorú határellenőrzés visszaállítását Észak-Írország és az Ír Köztársaság között olyan módon, amely elfogadható mindegyik fél számára.

"Remélem, sőt szinte bizonyos vagyok benne, hogy a végén tető alá tudjuk hozni az egyezséget" - jelentette ki szombaton Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Egy nappal korábban az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker és Simon Coveney ír kormányfőhelyettes ugyancsak pozitívan nyilatkozott.

A legderűlátóbb forgatókönyv szerint Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója már a kiválási szerződés végleges változatával érkezik a jövő heti EU-csúcsra, amelyet egy rendkívüli csúcsértekezleten írhatnának alá az uniós állam- és kormányfők november közepén.

A szeptemberi salzburgi csúcstalálkozó után egy ideig úgy tűnt, hogy elkerülhetetlen lesz a rendezetlen kiválás, a viszony ugyanis elmérgesedni látszott a felek között, Jeremy Hunt brit külügyminiszter egy később visszavont kijelentésében például a Szovjetunióhoz hasonlította az Európai Uniót.

Az Európai Bizottság legkésőbb novemberben le akarja zárni a tárgyalásokat, hogy az Egyesült Királyság kilépésének 2019. március 29-i időpontjáig legyen elég idő az egyezmény ratifikálására.

Szerdán Michel Barnier tájékoztatja a bizottság tagjait a folyamat állásáról, pénteken a bennmaradó tagországok uniós nagykövetei tanácskoznak, hétvégén intenzív EU-brit tárgyalások várhatók, hétfőn pedig az összes jelenlegi tagállam képviselői összeülnek Brüsszelben. Ezt a huszonhetek miniszteri tanácsülése követi kedden, majd másnap megkezdődik a tagországok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozója Brüsszelben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását