2024. március 29. - Auguszta

Itt a legjobb novella

Ecsédi Orsolya Lakásétterem című művével nyerte meg az idei Álljon meg egy novellára! című pályázat fődíját, amelyet kedden adtak át Budapesten. A díjátadó után megkezdődött a közönségszavazás.
2018. július 4. szerda 09:41 - HírExtra
 

A Magvető Caféban adták át a JCDecaux Hungary novellaíró pályázatának ez évi díjait. Ecsédi Orsolya után a második helyen Till Zsóka végzett Fékezett habzás című munkájával, a harmadik Balázs Attila Szoboravatás című írása lett - közölték a szervezők az MTI-vel.

Idén 3800 novella érkezett a kiírásra, ezekből húsz pályaművet választott ki a zsűri. A 20 művet hamarosan a busz- és villamosmegállókban lehet majd olvasni Budapest belvárosában és a megyeszékhelyeken.

Az idei mezőnyben visszatérő témaként foglalkoztak a szerzők az emberi kapcsolat nehézségeivel, amelyeket a digitalizáció is egyre erősít, ugyanakkor kiemelt témaként jelent meg a generációk közötti viszony, és előjöttek a szülők, nagyszülők régi történetei is. A novellák sajátos, "aktuális látleletet" rajzoltak a ma Magyarországáról, a kisebb-nagyobb hétköznapi történésektől egészen a nagy sorskérdésekig.

Míg tavaly a meghökkentés, az abszurd dominált a döntős szövegeknél, idén a mikrotörténések, az élet finom apróságai kerültek előtérbe - idézte a közlemény Grecsó Krisztiánt, a zsűri elnökét.

Az első helyezett 300, a második 200, a harmadik 100 ezer forintot kapott a díj mellé. Az eddigiektől eltérően idén különdíjat is kiosztottak: a Líra Kiadó elismerésében Pölzman Péter Tájékoztató című írása részesült.

A húsz legjobb alkotás szerzői között van a Jégkorszak együttes szövegíró-dalszerzőjeként ismert Hó Márton, Kőrössy P. József erdélyi költő, Kocsis M. Brigitta televíziós műsorvezető és Haász János újságíró-költő is.

A közönség keddtől a pályázat weboldalán szavazhat a legjobb 20 novella közül a kedvencére július 17-én délig. A játék időtartama alatt a legtöbb szavazatot kapott novella szerzője közönségdíjban részesül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását