2018. február 22. - Gerzson

Szép nyereség porcelánban

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közel 300 millió forintos adózás előtti nyereséggel zárta a tavalyi évet, a társaság összes bevétele 2017-ben az előző évhez hasonlóan alakult, meghaladta a 4,7 milliárd forintot - tájékoztatta kedden az MTI-t a cég vezérigazgatója.
2018. február 7. szerda 07:42 - HírExtra
 
Simon Attila elmondta, hogy a társaság tavaly 6,5 százalékkal növelte magyarországi árbevételét az előző évhez képest. A manufaktúra a 2018-ra áthúzódó beruházásokkal együtt 600 millió forintot meghaladó beruházást hajtott végre 2017-ben.

Az idei év egyik legnagyobb beruházása a cég termékeit felvonultató, Budapest belvárosában megépülő 500 négyzetméteres Herendi Porcelán Palota lesz - mondta a vezérigazgató.

Hozzátette: a manufaktúra gazdasági, pénzügyi működése stabil, külső finanszírozási igénye nem volt, hitel nélkül, saját megtermelt forrásokból tudta finanszírozni működését és beruházásait tavaly.

Simon Attila elmondta azt is, hogy a 750 munkavállalónak és beszállítónak megélhetést nyújtó manufaktúra az elmúlt évben 15 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, ez mintegy kétszerese az egy évvel korábbinak. Háromszáz millió forinttal több bért fizettek ki a dolgozóknak tavaly, mint amennyit az üzleti terv megfogalmazott, 2011 óta pedig összesen 44 százalékkal emelkedtek a bérek. Hozzáfűzte, hogy a 2017-ben indított munkahelyei jólét program keretében egészségügyi szűrőprogramokon, családi napon vehettek részt a munkavállalók.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a világ legnagyobb, kézműves módon porcelánt előállító manufaktúrájának exportpiaca 60 országra terjed ki. A Herendi Porcelánmanufaktúra 16 ezer fehér formával és 4 ezer festett mintával rendelkezik, összesen mintegy 64 millió különböző terméket állít elő, és évente mintegy 300 új terméket fejleszt ki.

A szakmai utánpótlást a saját fenntartású szakiskola biztosítja, amely három szakmában három évfolyamon adja át a porcelángyártási elméleti és gyakorlati szakismereteket összesen 29 tanulónak.

A világ egyik legnagyobb nemzetközi vásárán, a pénteken nyíló Frankfurti Ambiente Szakvásáron a manufaktúra 32 új porcelánforma 211 különböző variációjával fog megjelenni - közölte a vezérigazgató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását