2024. április 16. - Csongor

Mihez kezd az új osztrák kancellár?

A vasárnapi választáson győztes Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Sebastian Kurz sikerét emelték ki kommentárjaikban az osztrák lapok, de arra is kitértek, hogy nem lesz könnyű az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) várható koalícióalakítás.
2017. október 16. hétfő 10:08 - HírExtra
 
A konzervatív néppárt a becsült végeredmény szerint a szavazatok 31,6 százalékát szerezte meg a választáson, míg a tőle jobbra álló FPÖ 26,3 százalékot kapott. Kettejük közé futott be - 26,9 százalékkal - az eddigi legnagyobb párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), amely eddig nagykoalíciót alkotott az ÖVP-vel, de a legtöbb elemzői várakozás szerint most ellenzékbe szorul, és helyét a szabadságpárt veszi át a koalícióban.

A választás kimenetelét értékelve valamennyi lap kiemelte, hogy Kurz a legfiatalabb európai kormányfő lehet.

A Der Standard című liberális lap megjegyezte, hogy az ország jobbra tolódott, de úgy vélte, ez nem meglepetés, mint ahogy az sem, hogy Kurz megnyerte a választást. Kurz precíz felkészüléssel és terveinek pontos kivitelezésével rajt-cél győzelmet aratott, alig vétett hibát a kampány során, és az ÖVP-FPÖ koalíció azért is valószínű, mert a szociáldemokraták és a szabadságpártiak túlságosan gyűlölködő kampányt folytattak egymás ellen. Ugyanakkor "riasztó" a választási eredmény abból a szempontból, hogy a két párt együttesen nincs messze az alkotmánymódosításra képes többségtől.

A lap azt is írta, hogy Kurz és az FPÖ is rokonszenvez Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve politikájával.

Heinz-Christian Strache FPÖ-elnökről a Der Standard egyebek között azt állapította meg, hogy a kampányban jól állta a sarat a fiatalabb kancellárjelöltekkel szemben, sőt hátrány helyett előnyt tudott kovácsolni abból, hogy idősebb legfőbb riválisainál, Kurznál és az SPÖ-t vezető Christian Kern eddigi kancellárnál.

A Die Presse szintén azt írta, hogy Ausztria tett egy lépést jobb felé. A politikai tájkép mindazonáltal most igazodott 2015-höz, amikor a kormánynak hosszú időn át a "csendes parlamenti többséggel" szemben kellett cselekednie az országot sújtó migrációs válságban.

Az SPÖ-nek a jobboldali liberális lap szerint meg kell újulnia, és készülnie kell az ellenzéki szerepre, hiszen a néptől nem kapott bizalmat a további kormányzásra.

A Die Presse úgy véli, hogy az FPÖ kemény tárgyalópartner lesz, sok személyi és tartalmi követeléssel, amelyeket Kurz nem teljesíthet maradéktalanul.

A középtől balra álló Kurier című lap leszögezte, hogy Kurz elérte célját, de ezzel a választási eredménnyel nem lesz könnyű megvalósítania azt a szándékát, hogy teljesen megújítsa a kormány tevékenységét.

Az FPÖ saját szempontjából ideális eredményt ért el, amely javítja a párt vezetőjének helyzetét az ÖVP-vel folytatott kormányalakítási tárgyalásokon.

Az SPÖ-nél a Kurier szerint az egyik nagy kérdés, hogy lesz-e vezetőváltás. A választás előtti napokban sok találgatás keringett Kern lemondásáról, de az a tény, hogy a párt megismételte a legutóbbi, 2013-as választáson elért eredményt, változtathat ezen a szándékon. Maga Kern a voksolás után azt mondta, hogy vállalja a felelősséget, de egyelőre nem tudni pontosan, hogy ez mit jelent.

A Wiener Zeitung című lap arról írt, hogy Kurznak most már egyértelművé kell tennie, hogy pontosan milyen nagyívű változtatásokra is készül, amelyeket a kampány során folyamatosan emlegetett. Nemzetközi partnereinek pedig azért kell magyarázkodnia, hogy miért készül koalícióra lépni olyan párttal, amely nemrég még arról beszélt, hogy Ausztriának ki kell lépnie az euróövezetből.

A hosszú időn át kormányzó SPÖ esetében pedig az a kérdés a bécsi lap szerint, hogy ellenzékben képes lesz-e megújulni.

Az Österreich című néplap szerint amennyiben a hivatalos végeredmény is igazolja, hogy az SPÖ végzett a második helyen, még nem zárható ki egy SPÖ-FPÖ koalíció sem. Sebastian Kurznak a győzelemmel nagy kő esett le a szívéről, hiszen az ÖVP a 2000-es évek eleje után ismét kormányfőt adhat - tette hozzá. Az Österreich is megemlítette, hogy az osztrák politikai tájkép megváltozott, a jobboldali pártok megerősödtek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását