2024. április 19. - Emma

Az USA 2010-re összeomlik?

Igor Panarin orosz politológus ismét próbálja alátámasztani hipotézisét az USA és Oroszország jövőjét illetően. Hogy igaza van-e arra hamarosan fény derül.
2009. szeptember 1. kedd 12:40 - Zelenij Linda
"A dollár krachja és az USA szétesése már elkerülhetetlen. Az első ilyen esemény még idén novemberben be fog következni, a második pedig jövő júliusban." Ezt a nem épp triviális véleményt Igor Panarin politológus hangoztatta könyve megjelenésének alkalmából, melynek címe „A dollár krachja, és az USA széthullása.”.

Ki is Igor Panarin?

Igor Panarin jelenleg az orosz Külügyminisztérium Diplomáciai Akadémiája „Nemzetközi kapcsolatok” karának dékánja, korábban pedig KGB elemzőként dolgozott. Idén tavasszal már megjelent vele egy interjú az orosz „Izvesztyija”-ban. Abban a beszélgetésben azt elemezte, hogy az USA miért találta ki a pénzreformot, kinek dolgozik Obama, valamint miért kell a oroszoknak éppen Kínával barátkozni.

Idézzük fel az akkor elhangzottakat:


Mi lesz a dollárral?

„2006-ban titkos megállapodást kötött Kanada, Mexico és az USA az amero – egy új pénzegység bevezetésére. Ez jelentheti a dollár felváltására való felkészülést. Eközben a százdolláros bankjegyeket, amelyek szó szerint elárasztják a világot, egyszerűen „befagyaszthatják”. Azzal az indokkal, mondjuk, hogy azt a terroristák hamisítják és ezért megbízhatatlan a használatuk. A klánok közötti szembenállás nyílttá vált.

Ki vezeti a klánokat?

A globalisták (vagy „trockisták, akik eszméjét még Trockij fogalmazta meg) kulcsfigurái: Condoleezza Rice külügyminiszter és Dick Cheney alelnök. Az „államiaké” Robert Gates védelmi miniszter, Michael Hayden a CIA igazgatója és Mike Mcconnell admirális, a nemzeti felderítés igazgatója. A globalisták – főleg a pénzügyi elit, az államiak – a fegyveres erők, a titkosszolgálatok, a hadiipari komplexus.

Az utóbbi időkben e két klán közötti szembenállás nyílttá vált. Múlt decemberben az államiak egy jelentést nyújtottak be, amely teljesen tagadta, hogy Iránnak atomfegyvere lenne. Ez teljesen ellentétes volt Dick Cheney és Condoleezza Rice következtetéseivel. A másik – nagyon fontos – esemény az ötnapos kaukázusi háború miatt tartott kongresszusi meghallgatáson történt. A globalisták Condoleezza Rice személyében azt állították, hogy a háborút Oroszország kezdte és ezért meg lesz büntetve. Grúzia Condoleezza projektje volt. A hírszerzés képviselői pedig egy teljesen ellentétes nyilatkozatot tettek: a háborút Grúzia kezdte. Jelentős politikai személyiségek nyílt összeütközését láthattuk.

Kivel van Obama?

Az államiak, élükön Gates-el a fő játékosok, akik Obamát győzelemre vezették. Ezért a fő irányvonal megváltoztatását követelik tőle. Ebben az értelemben nagyon érdekes tény, hogy a republikánus Gatesre mint a legesélyesebb lehetséges jelöltre tekintenek, hogy továbbra is ő marad a védelmi miniszter vagy külügyminiszter lesz. Ez az államiaknak az új elnökre való befolyására utal. Egyébként Obama első megbeszélését éppen az amerikai titkosszolgálatok képviselőivel folytatta.”

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. szeptember 3. 09:40
Ne legyen igaza ennek a pasinak, bár nem szeretem Amerikát. A sűllyedő hajó által keltett örvény sok kis lélekvesztőt ránthat maga után.
gizimama
2009. szeptember 1. 16:29
minden összeesküvésnek van alapja. Lehet hogy igor bácsinak igaza van.
Mindenesetre egy hatalom sem tudott a csúcson maradni még a történelem folyamán.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását