2024. március 29. - Auguszta

Szijjártó okos gondolatai

A magyar külpolitikát továbbra is Magyarország érdeke vezérli biztonsági, politikai és gazdasági kérdésekben - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az őszi misszióvezetői értekezleten hétfőn, Budapesten.
2017. augusztus 28. hétfő 13:25 - HírExtra
 
A tárcavezető a nagykövetségek, főkonzulátusok vezetői előtt arról beszélt, hogy a biztonságpolitikai kihívás Európában fokozódni fog, a bevándorlás kérdése pedig éles megosztó vonal marad a tagállamok között.

Mint mondta, néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy a világ legbékésebb felén, Nyugat-Európában lesz a legsúlyosabb terrorfenyegetettség, és a híradókban lejátszott közel-keleti képsorok a közvetlen környezetünkben történnek.

A világ sok esetben abba az irányba változott, amit mi magyarok előre jeleztünk, sokszor a mainstreammel szemben - fogalmazott Szijjártó Péter, aki fontosnak nevezte, hogy legyen olyan vezérfonal, amelyhez igazodni lehet a gyors változások közepette.

Ez a vezérfonal továbbra is Magyarország érdeke - szögezte le.

Az elmúlt évek tanulságaként jellemezte, hogy aki ezekben a nehéz, változásoktól meggyötört időkben meghunyászkodik, azt "legyalulják".

Egyrészt rákényszerítik olyan dolgokra, amelyeket nem akarna csinálni, másrészt bokszzsáknak tekintik - fejtette ki, kiemelve: ahogy eddig, ezután sem szeretné egyiket sem.

A miniszter értékelése szerint arra is fel kell készülni, hogy az eddigi viták megmaradnak, sőt fokozódnak a következő időszakban, mert az azt okozó tényezők nem a megoldás irányába mutatnak.

Az illegális bevándorlásra adott válaszok jól láthatóan nem közelednek egymáshoz, noha a magyar állásponthoz hasonló kommunikációs elemek már felfedezhetők nyugaton is - mondta.

Szijjártó Péter ezek közé sorolta, hogy meg kell különböztetni az illegális bevándorlókat és a menekülteket, Európa védelme a határvédelemnél kezdődik, továbbá Európán kívül kell eldönteni, ki jöhet be.

Ezen mondatokért korábban "nem túl dicsőséges jelzőket vágtak a fejünkhöz" - jegyezte meg.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy több európai országban választások lesznek.

Jól látszanak azok a törekvések, amelyek Magyarországot is igyekeznek belevonni a kampányba, ezért észnél kell lenni, a kijelentéseket a maguk súlyánál kell kezelni, és mindig meg kell védeni Magyarországot - jelentette ki, hozzátéve: nem szabad engedni, hogy az országot méltatlanul, érdemtelenül, sokszor gyalázatos módon bírálják belpolitikai okok miatt.

A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy komoly dogmák dőltek meg.

Nyugat-Európa már nem a világ legbiztonságosabb része, emellett sok társadalmi integrációs modell totális kudarcba fulladt - mondta, utóbbira példaként hozva, hogy az Európát sújtó merényletek jelentős részét olyan már Európában születettek követték el, akiknek felmenőik még Európán kívülről származtak.

A bevándorolt családok, közösségek integrációja sok esetben sikertelen volt, a kontinens nyugati felében több helyen párhuzamos társadalmak jöttek létre - tette hozzá.

Szijjártó Péter arra kérte a jelenlévőket, hogy ne engedjék magukat eltéríteni attól az állásponttól, hogy Európa biztonsági helyzetén lehet javítani, helyre lehet állítani azt.

Ehhez más európai politikát kell folytatni, az EU vezetőinek azért kellene összeülniük, hogy ezeket a kérdéseket megoldják, és nem azért, hogy egyes tagállamokat "kipécézzenek" - fogalmazta meg.
A tárcavezető beszélt a világgazdasági kihívásokról is, kiemelve, hogy erősödő harcra kell számítani.

Azok sikeresek, akik a termelést és a digitalizációt minél gyorsabban össze tudják kapcsolni - vélekedett, jelezve: Magyarország jó kiinduló helyzetben van, de ezért nap mint nap meg kell küzdeni.

Tavaly minden külgazdasági rekord megdőlt: soha ilyen magas nem volt az export, soha nem jött ennyi beruházás és soha nem volt ilyen magas a külkereskedelmi többlet - sorolta Szijjártó Péter.

Számos esetben a külképviseletek jelzései alapján indultak meg a tárgyalások, ezért az éberség fenntartását kérte, megjegyezve: az magyarországi munkahelyek százait, ezreit hozhatja létre.

Reális célkitűzésnek nevezte, hogy év végén gazdaságtörténeti rekordot döntsön a külgazdaság. Ezt azzal indokolta, hogy az első öt hónap adatai alapján 11 százalékos növekedés van az exportban, amely év végére 100 milliárd eurót érhet el.

A tavalyi 93 milliárd már "ostromolta a csúcsot" - mondta.

A miniszter szólt a beruházásokról is, tavaly 71, idén az első fél évben 47 jött Magyarországra. Néhány világszintű vállalattal és számos közepessel is tárgyalnak, ezért azt fogalmazta meg elvárásként a diplomáciai testület felé, hogy ha egy befektető Közép-Európát célozza meg, az lehetőleg Magyarországon kössön ki.

Szijjártó Péter köszönetet mondott a visegrádi négyek elnöki tisztségéből feladatot vállalóknak, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő néhány hónapban ismét számítani kell arra, hogy kísérletek lesznek a V4-es egység megbontására.

A visegrádi együttműködés a leghatékonyabb és legszorosabb szövetség, és ezzel így számolnak a jövőben is - fogalmazott.

Beszámolt arról is, hogy a választás óta 20 új misszió nyitott meg, továbbá számos nem önálló képviseletet nyitnak olyan városokban, ahol nagy létszámú magyarság él vagy utazik. Példaként Manchestert és Edinburgh-ot említette. Megerősítette azt is, hogy a biztonsági helyzet változása miatt a jövő év elejétől 80-nal megnövelik a konzuli létszámot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását