2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Dzsesszfőváros: Kecskemét

Tizenkét ország százhuszonöt zenésze lép színpadra Európa legnagyobb szabadtéri dzsesszfesztiválján, az augusztus 3. és 6. között zajló kecskeméti Jazzfőváros öt színpadán - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.
2017. augusztus 2. szerda 14:11 - HírExtra
 

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője elmondta: a második Jazzfőváros fesztiválon itt lesz többek között Japánból Ken Aoki, a világ legjobb bendzsósa, a ragtime királynőjének is becézett kanadai Mimi Blais vagy éppen a New York-i zongoramágus, Rossano Sportiello.

Koncertet ad a Svájcból érkező Marco Marchi & the Mojo Workers, a nemzetközi sztárcsapat, a Three Wise Men, az olaszországi Chicago Stompers, de üde színfolt lesz a hollandiai rezesbanda, a N'awlins Brass Band is. Mellettük fellép a klasszikus jazz magyar élvonala is a Bolyki Brotherstől a Hot Jazz Bandig, a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band pedig Szekeres Adriennel várja a közönséget.

Az esték jam sessionnal zárulnak - tette hozzá. Ittzés Tamás kiemelte: a Benkó Zoltán Szabadidőparkban megrendezett Jazzfővárosban Joplin-maratonnal emlékeznek meg a száz éve elhunyt ragtime királyára, melynek során kanadai és magyar fellépők játsszák el Scott Joplin műveit. Újdonsága a fesztiválnak az esti jeggyel látogatható színpad, ahol este nyolc órától éjfélig fergeteges blues, boogie és rock'n'roll szól azoknak, akik csak néhány órára akarnak "beleszagolni" a Jazzfőváros levegőjébe - fogalmazott.

A főszervező szerint a fesztivál kísérőrendezvényei is igen változatosak: a játékszigeten a legkisebbek akár egy egész napot is eltölthetnek, de lesznek vízparti gyermekprogramok és "hangszersimogató" is. A mozogni vágyóknak buborékfocival és a Jazzfőváros futóversennyel készülnek, de a fesztiválkarszalaggal a strand és a csúszda is ingyenesen használható. A fesztivál ideje alatt zajlik majd a II. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedő döntője és idén is szerveznek swingtánc tanfolyamokat is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását