2024. március 29. - Auguszta

Jó felé tart Spanyolország

Spanyolországban csaknem 27 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma júliusban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium szerdán.
2017. augusztus 2. szerda 13:16 - HírExtra
 
A munkaügyi központok adatai alapján készült jelentés szerint az év hetedik hónapjában 3,3 millióan voltak állás nélkül.

A turisztikai főszezon miatt júliusban általában kedvezőek a munkanélküliségi adatok - mutatott rá a minisztérium, hozzátéve, hogy a legnagyobb mértékű csökkenést ezzel összhangban a szolgáltatási szektorban tapasztalták, ahol csaknem 18 ezerrel lett kevesebb állástalan.

Területi bontásban nézve az észak-nyugati Galíciában csökkent legnagyobb mértékben ez a szám.
A jelentés szerint az év első hét hónapjában összességében 367 ezerrel csökkent a munkanélküliség Spanyolországban.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) a múlt héten tette közzé az idei második negyedévi munkanélküliségi rátát, amely 17,22 százalékos volt. Az első negyedévben a mutató még 18,75 százalékon állt.

A spanyol kormány év végére 17,4 százalékos munkanélküliségi rátával számol, 2020-ra pedig 11,1 százalékkal, amikorra is 20 milliót meghaladó foglalkoztatottságot tűzött ki célul. Ez idén júliusban mintegy 18,5 millió volt a munkaügyi központok nyilvántartása szerint.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását