2017. augusztus 17. - Jácint
Stratégiai megállapodást kötött kedden Csungkingban Magyarország a Bohong-csoporttal, amely a világ legnagyobb kipufogógyártója - mondta el az MTI-nek telefonon Kínából Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2017. május 16. kedd 09:13 - HírExtra
 
A tárcavezető ismertette, hogy a Bohong a hatodik kínai vállalat, mellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött. A kínai nagyvállalat a kanadai Wescast felvásárlása révén 1200 embert foglalkoztat magyarországi üzemében, Oroszlányon.

A miniszter tudatta: a Bohong-csoport 9 milliárd forintos új beruházást hajt végre Magyarországon, mellyel a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítik Oroszlányba, és ez eddig a legnagyobb kínai autóipari beruházás Magyarországon.

A miniszter kiemelte, hogy 69 magyar vállalat 118 képviselője kísérte el, mert a kínai nagyvárosban csungkingi-magyar üzleti fórumot is tartanak, amelynek keretében 13 gazdasági megállapodás köttetik majd, elsősorban informatikai, logisztikai és élelmiszeripari területen. Emellett magyar élelmiszerbiztonsági kutatóközpont jön létre a helyi egyetemen, mert a magas szintű magyarországi élelmiszerbiztonsági előírások miatt egyre növekednek a kínai piaci igények a magyar élelmiszeripari termékekre.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Csungking a leggyorsabban fejlődő kínai tartomány, autóipari és informatikai központ; a világ minden 3. laptopja itt készül, és 400 autóipari vállalat működik itt.

Az azonos gazdasági profil alapozza meg a magyar-csungkingi együttműködést - húzta alá Szijjártó Péter, aki arra is kitért, hogy a tartomány és Magyarország kereskedelmi forgalma robbanásszerű növekedésnek indult; tavaly 170 millió dollárt tett ki, ami 57 százalékos növekedést jelent, a magyar export pedig több mint a duplájára nőtt. A miniszter kiemelte, hogy a tartomány a Csungking-Duisburg vasútvonalon keresztül közvetlen összeköttetésben áll Nyugat-Európával, és ezen a vonalon nemrég érkezett meg az első Magyarországra indított szerelvény. Szijjártó Péter elmondta, hogy ma egy olyan logisztikai megállapodást is aláírnak, melynek köszönhetően a Csungkingból Európába irányuló export egy része Magyarországon keresztül érkezik majd.

Mindemellett a tárcavezető kitért arra is, hogy küldöttsége a Szecsuani Nemzetközi Tanulmányok Egyetemével is megállapodást kötött, ahol magyar tanszék jön létre, és minden évben indul majd magyar nyelvi képzés, melynek hallgatói egy évet Szecsuanban, hármat pedig Budapesten fognak tölteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását