2024. március 29. - Auguszta
Mike Pence alelnök szerint Donald Trump amerikai elnök komolyan fontolóra vette az amerikai nagykövetség áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe.
2017. május 3. szerda 08:36 - HírExtra
Az alelnök azon az ünnepségen mondott beszédében szólt erről, amelyet az izraeli függetlenségi nap alkalmából tartottak a Fehér Házban kedden.

Mike Pence hangsúlyozta, hogy Donald Trump már a választási kampányában is megígérte az Egyesült Államok nagykövetségének áthelyezését, s ehhez az ígéretéhez tartja is magát.

Az Egyesült Államok korábbi elnökei - mint például Bill Clinton és George W. Bush - is ígérték választási kampányaikban a nagykövetség áthelyezését, végül mégsem tették meg. Ezzel ugyanis elismerték volna Jeruzsálemet Izrael állam fővárosaként, ez viszont ellentmond az ENSZ vonatkozó határozatának.



Jeruzsálem nem főváros


A világszervezet ugyanis 1947-ben - a Palesztina felosztását kimondó határozatában - Jeruzsálemet nemzetközi igazgatás alá helyezte. Bár a várost az 1967-es háború óta Izrael a saját, újraegyesített fővárosának tekinti, ezt a státust a nemzetközi közösség nem fogadja el.

Donald Trump többször is megígérte az amerikai nagykövetség áthelyezését, legutóbb Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő februári washingtoni látogatásakor, ám a szavakat nem követték tettek. Mike Pence kijelentése egy nappal azt megelőzően hangzott el, hogy Trump elnök a Fehér Házban fogadja Mahmúd Abbász palesztin elnököt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását