2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MSZP: nem lehet akárki MNB elnök

Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be, hogy a többi között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének is át kelljen esnie pályaalkalmassági vizsgálaton - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, az MNB székháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
2017. április 5. szerda 16:16 - HírExtra
 

Szakács László indoklásként Mtolcsy György egy hétfői megnyilvánulására hivatkozott.

Felidézte, hogy a jegybankelnököt kérdezte a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában az általa korábban mondottakról: egy NATO-szövetséges állam jegybank- és kormánybuktató akciójáról, mire Matolcsy György - a szocialista politikus közlése szerint - válaszában hegedűkről, Róna Péter közgazdász által szervezett összeesküvésekről beszélt, illetve azt tudakolta, hogy ő - az MSZP-s politikus - részt vett-e ezeken a megbeszéléseken.

Hozzátette: ezért kezdeményezik, hogy legyen pályaalkalmassági vizsgálat a közintézmények vezetőinél, hogy kiderüljön, a munkájukkal járó felelősséget, feszültséget képesek-e kezelni.

Olajos Mihály Quaestor-károsult közölte, azt kérik Matolcsy Györgytől, állítsa vissza a pénzügyi bizalmat Magyarországon, a brókerbotrányok károsultjainak pedig adják vissza az ellopott pénzt.

Meg akarják akadályozni, hogy a 220 milliárd forint ellopott pénz után, két év előzetes letartóztatásból "az elkövető", "a Fidesz-kormány kegyeltje", Tarsoly Csaba egy luxusingatlanban várhassa az eljárás végét - hangoztatta.

Sajtóhírek szerint a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását és elrendelte a Quaestor korábbi vezetőjének házi őrizetét.

A sajtótájékoztató előtt és után 25-30 Quaestor-károsult demonstrált a jegybank épülete előtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását