2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elérkezett a Kánaán? A kormány szerint természetesen

Idén is folytatódhat a reálbérek 4 éve tartó emelkedése, a növekedés alapja a gazdaság javuló teljesítménye és a kormányzati gazdaságpolitika - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
2017. január 23. hétfő 16:34 - HírExtra
Ismertette: tavaly a minimálbér és a garantált bérminimum 5 százalék körüli növekedése 7,5 százalékos nettó reálbér-növekedést eredményezett. A tavaly novemberi bérmegállapodás értelmében a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedik idén, ezen felül számos ágazatban jelenleg is folynak a bértárgyalások - tette hozzá.

A tavalyi adatokból korai volna egyértelmű következtetéseket levonni, de várhatóan idén is növekedni fognak a bérek - mondta az NGM helyettes államtitkára.

Pályára álltunk

Simon Attila szerint a bérnövekedés alapját az biztosítja, hogy a gazdaság mintegy 4-5 éve növekedési pályára állt, ez pedig évről évre, sőt hónapról hónapra érezteti hatását. Ezt erősítik a kormány gazdaságpolitikai intézkedései, például a személyi jövedelemadó 15 százalékra csökkentése - tette hozzá.

Simon Attila közölte, hogy a tavalyi bérnövekedési adatokon javíthatnak az év végi jutalmak is, ezek azonban csak egyszeri juttatások, így az egész évre visszavetítve kisebb a hatásuk - hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a fizetések - ha csak minimálisan is - a közszférában jelenleg magasabbak, mint a versenyszférában, ami az életpályamodellek bevezetésével magyarázható.

A költségvetési szférában a béremelés elképzelhetetlen a jól teljesítő versenyszféra nélkül, mert ez teremti meg a fizetések fedezetét - tette hozzá. A versenyszféra pedig a szolgáltató állam kiépítésével és erősítésével lehet képes jobb teljesítményre - mondta az NGM helyettes államtitkára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását