2024. március 29. - Auguszta

Tüntettek a menekülttábor ellen

Több százan tüntettek szerdán a délkelet-szlovéniai Bela Krajina községben az egyik új befogadóállomás létesítése ellen - adta hírül a szlovén közszolgálati televízió.
2016. október 13. csütörtök 07:31 - HírExtra
 

A szlovén kormány nemrég bejelentette, hogy a már meglévő dobovai, sentilji, lendvai és vrhnikai befogadóközpontok mellett (amelyek nagy részét már lebontották a balkáni útvonal márciusi lezárása után) két új regisztrációs központot is létesítenek a horvát határ menti Bela Krajina és Ilirska Bistrica területén. A tervek szerint a migránsok legfeljebb 72 órát tartózkodhatnak majd ezekben a táborokban, miután vagy menekültközpontokba szállítják őket az ország belsejébe, vagy ha nem kérnek menekültstátuszt, amelyek elbírálását felgyorsítják, akkor visszatoloncolják őket abba az államba, ahonnét jöttek.

Csak ideiglenes

Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára nyomatékosította, hogy az említett központok ideiglenesek lesznek, és a rendőrség állandó felügyelete alatt állnak majd, ezért nem kell attól tartani, hogy "ellenőrizetlen helyzet áll elő, vagy a migránsok tovább tartózkodnak ott a menedékkérelmeik hosszú elbírálása miatt".

Ennek ellenére a Bela Krajina régióban fekvő Crnomelj városában szerdán késő délután több százan vonultak az utcára. A demonstrálók transzparenseket is vittek magukkal, egyiken az állt: "Orbán gyere!".

A tüntetők elmondásuk szerint nem hisznek a kormánynak. Szerintük nem ideiglenes, hanem állandó központ létesül. A helyiek felháborodását tetézte, hogy a befogadóállomás építését egy kedvelt túrázó és rekreációs területre tervezik. A város lakói figyelmeztették a kormányt, ha nem változtat döntésén, további tüntetéseket szerveznek, és eltorlaszolják az utakat is. A Bela Krajina-i község Szlovénia egyik legfejletlenebb régiója, ahol magas a munkanélküliség.

Félmillióan jöttek

A rendőrség hivatalos adatai szerint a kétmilliós Szlovéniában tavaly október óta félmillió közel-keleti menekültet vettek nyilvántartásba, akiknek csak egy töredéke kért menedékjogot az országban. Márciusban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.

Jelenleg 267 menedékkérő tartózkodik az országban, 43-an kaptak menekültstátuszt, továbbá 83 áttelepített közel-keleti bevándorló is érkezett Szlovéniába. Ljubljana az unió áttelepítési programja értelmében még márciusban döntött arról, hogy 587 migránst önként átvesz Olaszországtól és Görögországtól, a szükséges menekültügyi eljárás lefolytatására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását